Feltörte nőismerőse profiját, akár börtönbe is mehet a mosonmagyaróvári férfi

Más profiljának feltörése bűncselekmény, mondta ki hétfőn a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Egy mosonmagyaróvári férfi négy bűncselekményt követett el azzal, hogy ismerőse közösségi oldalakon lévő profiljaiba, levelezési rendszereibe belépett és – két esetben – jelszavakat változtatott meg.

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a 27 éves férfi a bűncselekményeket saját mobiltelefonjával valósította meg – egy hölgy ismerőse sérelmére.

Éveket kaphatunk az apróságnak tűnő ügyért
Pixabay.com

Az információs rendszerbe történő jogosulatlan belépés két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő vétség. A jelszó jogosulatlan megváltoztatásával pedig a férfi két rendbeli bűntettet valósított meg, mely három éves büntetési tétellel rendelkező bűncselekmény.

A férfi a cselekmények elkövetését elismerte.

Őt az ügyészség négy rendbeli információs rendszer vagy adat megsértésével, két rendbeli bűntettel és két rendbeli vétséggel vádolja. Vele szemben a halmazati szabályokra tekintettel négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek