Felülről súrolja a 600 forintot a benzin ára

De január óta 86 forinttal nőtt a benzin literenkénti ára.

Csütörtök reggeltől a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 6 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutasok – írja a holtankoljak.hu.

Hogy ez pontosan mit jelent a kiskereskedelmi, tehát a benzinkúton fizetendő árakra, az a mai nap folyamán kiderült. Szerdán 612 forint körül kellett fizetni mind a benzin, mind a gázolaj literjéért.

A portál emlékeztet rá, hogy július közepéig egymás után tízszer emelkedett az üzemanyag ára Magyarországon. Január óta nagykereskedelmi szinten a literenkénti benzinár 86, a dízelár 65 forinttal nőtt. Így a mostani árcsökkenés a közelében sincs a közelmúlt áremelkedéseinek mértékével.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság