Ferenc pápa szerint „gigantikus erőfeszítéssé” válik a családalapítás Olaszországban, amelyet már csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak – közölte a Reuters cikke alapján a Portfólió.
Olaszországban 14. éve folyamatosan csökken az egy évben megszületett gyermekek száma, 2022-ben pedig először jött világra 400 ezernél kevesebb gyermek, a teljes népesség pedig 179 ezerrel 58,85 millióra csökkent. A demográfiai válságról szóló konferencián Ferenc pápa azt mondta, hogy a csökkenő születésszám a remény hiányát jelzi, a fiatalok pedig egyre bizonytalanabbak a jövőt illetően.
A stabil munkahely megtalálásának nehézségei, a megfizethetetlenül drága lakások, az egekbe szökő bérleti díjak és az alacsony bérek mind hozzájárulnak ehhez
- jelentette ki a pápa Giorgia Meloni olasz miniszterelnök mellett ülve.A katolikus egyház feje szerint „szinte leküzdhetetlen korlátok” nehezednek a fiatal nőkre, akik előbb-utóbb kénytelen lesznek választani az anyaság és a karrier között. A gyermeknevelés magas költségei miatt pedig sokan átgondolják a prioritásaikat, és gyakran nem a gyermekek mellett döntenek.
Mint ahogyan sok más nyugati országnak, az olaszoknak is nagy gondot okoz a demográfiai válság. Olaszország miniszterei szerint, ha a jelenlegi trend folytatódik, a következő 20 évben 18 százalékot eshet vissza az olasz GDP, és 10 év alatt egymillióval csökken majd az iskolákban tanuló gyermekek száma.