Hát nem sokunk csengőhangja Szombathelyen a Kerekes Band! – sóhajtottam fel kilenc táján, amikor szembesültünk a ténnyel: jó ha húszan ácsorogtunk a Savaria Mozi aulájában. Megcsörrent a zsebben a mobilom –igen, a Kerekes-féle Woodo Child. Mentségemre szolgáljon, nem stréberségből készültem vele, nálam ez már fél éve így csörög. Azóta várom, hogy az Agora szervezői Fehér Zsombor zenekarát is lehívják partizni.
Tisztességes koncertnyi közönséggel számoltam, elvégre egy nemzetközi porondon is elismert világzenei(?) csoportosulás bulija volt készülőben, akik ráadásul pár éve a Savaria Karneválon is szereztek híveket maguknak. Persze azok számára, akiknek ez a név ismeretlen, annak csalóka is lehet, ugyanis már közel sem egy tradicionális népzenét játszó táncházi együttessel van dolgunk, hanem egy sajátos folk-funk-rock-ethno-stb formációval. A buliszervezők is legyintettek - amikor az érdektelenség okát tudakoltuk - már így is többen vannak, mondták, mint pár hete az Esti Kornélon. Aztán csoda történt.
Jött a nép ha kellett
A koncert kezdetén, a kongó aulában, a színpadtól méterekre ülőhelyet is találtunk, egy magasított pult bárszékein. Jöhetett a sör, és hozzá a családias miliő. Ahogy a színpadra álltak a zenészek, érezni lehetett, jó buli lesz ez így is. Eddig jobbára a jutyubról és Cd-ről ismertem a fiúkat, de nagyon hamar kiderült, semmit sem tudok róluk. A Kerekes Band – koncertzenekar. A konzervek alapján szimpatikus, érdekes, de még nem kiforrott kísérletnek tűnt a furulyás rock-idol produkciója.
A színpadon látva őket mindent elfelejtettem, amit addig gondoltam róluk. Jó volt, a zene vitt magával, és hamar letettem arról, hogy piros vagy fekete pontokat osztogassak nekik a jobban vagy kevésbé jól sikerült mozzanatok alapján. És mások is érezhettek valamit, mert elindultak a népek a kávézóból, és az utcáról is. Percről percre lettünk egyre többen és többen, hézagosan, de betelt a színpad előtti tér.
Le a kalappal!
Hallottak már gitár-riffeket kobzon játszani? És hatlyukú furulyát elektromos torzítással? Amikor a Killing int he name első hangjait meghallottam (Rage Against The Machine!), felhördültem. Megannyi mix, remix, fel-és átdolgozás, csíkzenekarozás és mindenmás után is pimaszul merész húzásokat láttunk és hallottunk. Fehér Zsombor olyan – és erre rá is játszik – mint egy rocksztár az esztenáról. Kitanulta a hosszi furuglát, össze is nőtt vele, aztán rádöbbent, hogy mindig is gitárhős szeretett volna lenni. És az lett. A beállásai, színpadi mozgása nem a táncházi zenész gesztusai.
A koncert félidejére azon kaptuk magunkat, egészen tisztességes számban partiztunk. Volt néptánc, pogó, lötyögés. Nem is kell ezt ragozni tovább, aki látta őket úgyis tudja, aki nem, az próbálja ki!
Végezetül, le merném fogadni, már nem csak nekem a Kerekes Band a csengőhangom Szombathelyen…
