Csúcsidőben történt közlekedési baleset a 86-os főúton Szombathely-Petőfi-telep és Balogunyom között.
Egy Körmend felé tartó Toyota vezetője lassított, amikor észlelte, hogy a vasúti átkelő piros jelzése miatt megállnak előtte a járművek. Még lassan gurult, amikor hátulról belehajtott a gépkocsiba egy Fiat.
-A férjem annyit tudott tenni, hogy jobbra kormányozta az autót, így nem ütköztünk neki az előttünk haladónak. Az úr annyit mondott, hogy nem tudott megállni. Szerencse, hogy nem voltak velünk a gyerekek - mondta a Toyota utasa.
A baleset okozójától megkérdeztük, hogy figyelmetlenség okozta-e a balesetet? -Nem figyelmetlenség volt! 70-nel haladtam, amikor lassított előttem az az autó és már nem tudtam megállni - mondta a sofőr, aki kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet.
-Akkor mégis figyelmetlenség volt, mert a Toyota vezetője már másodpercekkel korábban lassított, amikor utolérte, bőven lett volna ideje fékezni - jeleztük a férfinak.
-Akkor figyelmetlenség volt - hagyta ránk.
A baleset mindkét irányban nagy torlódást okozott. Kilométeres dugó alakult ki. A forgalom egy sávon, rendőri irányítás mellett haladhatott.
A mentőknek senkit sem kellett kórházba szállítaniuk.