Fidesz-aktivisták próbálták megakadályozni az előválasztást a Bosnyák téren

Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!-pultokkal barikádozták el a sátrat. 

Utolsó napjához érkezett az előválasztás, amelyen csak pénteken több, mint százezren szavaztak, valószínű ez adhatott okot arra a megdöbbentő „flashmobra", amivel a Fidesz készült az előválasztás utolsó hajrájában: Stop Gyurcsány, Stop Karácsony pultokkal vette körbe az ellenzék előválasztási sátrát, a Fidesz által mozgósított csapat a fővárosi Bosnyák téren.

Az előválasztási sátrat Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! feliratú pultokkal vették körbe a kormánypárt aktivistái, ahol pedig akadt egy kis rés, azt maguk az „aktivisták" töltötték be, nehogy véletlen valakinek esélye legyen a sátor közelébe jutni. A lap szerint a helyszínre sietett Zugló alpolgármestere, a párbeszédes Szabó Rebeka, akinek a vezérletével megpróbálták elsimítani a helyzetet – írja a 168ora.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek