Egy, a menekültekkel foglalkozó civil szervezetet 25 millióval támogattak tavaly.
Miután közel két hete Altusz Kristóf, a külügyminisztérium helyettes államtitkára egy máltai lapnak adott interjújában kijelentette, hogy Magyarország tavaly 1300 menekültet fogadott be
Magyarország titokban befogadott 1300 menekültet 2018. January 11. 15:36 , a Fidesznek gyorsan lépnie kellett, és a kormány összedobta az ezer sebből vérző Stop Soros! törvénycsomagot
Itt a Soros Stop törvénycsomag, államellenes lesz, aki segíti a bevándorlást 2018. January 18. 17:17 .
Ami olyan gumiszabály, hogy gyakorlatilag bárkire ráhúzható, aki nem tetszik a kormánypártnak, de jelenlegi formájában inkább kommunikációs eszköznek tűnik, mint előkészített jogi anyagnak.
Közben a válasz.hu pedig rábukkant egy kormányhatározatra, egészen pontosan erre: A Kormány 1698/2013. (X. 4.) Korm. határozata. A 2013. októberében meghozott határozat megfogalmazza a menekültekkel való bánásmód célkitűzéseit:
A harmadik országbeli állampolgárok tájékoztatása a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségéről, folyamatáról és felkészítésük a honosításhoz szükséges alkotmányos alapismeretek vizsgára;
A migránsok társadalmi és politikai életbe való bevonásának elősegítése;
A migránsok bevonása az integrációs intézkedések megvalósításába, mentorrendszer kialakítása;
A migráns hátterű civilszervezetek megalakításának ösztönzése, a meglévő szervezetek kapacitásfejlesztése, az e szervezetek közötti együttműködés fórumának megteremtése.
Az integráció kétirányú folyamat, ezért fontos a harmadik országbeli állampolgárokkal szemben nyitott magyar társadalom és a kultúrák közötti párbeszéd kialakulásának elősegítése/kialakítása.
Ez az elméleti de vannak gyakorlati tennivalók is
A kormány szerint nagyon fontos még:
A harmadik országbeli állampolgárok befogadó lakókörnyezetének kialakítását és fenntartását elősegítő intézkedések;
A migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása;
A kultúrák közti párbeszéd ösztönzését szolgáló programok kidolgozása és működtetése;
A migránsoknak az intézményekhez, árukhoz, köz- és magánszolgáltatásokhoz való hozzáférésének vizsgálata, az esetleges diszkriminációt csökkentő programok kidolgozása és működtetése;
A magyar lakosság részére a befogadó szemléletet ösztönző programok szervezése, felvilágosító kampányok ösztönzése, megvalósítása; a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítés;
Együttműködés a médiával a szakszerű és objektív tájékoztatás érdekében.
Fontos továbbá
a tájékoztató anyagok kidolgozása és terjesztése,
a harmadik országbeli állampolgárok és a befogadó társadalom tagjait egyaránt megszólító kulturális és társadalmi események szervezése,
a médiában dolgozó személyek migráns-specifikus képzése,
valamint a média eszközeinek igénybe vételével információs kampányok lebonyolítása.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az anyag a kormánykommunikációban és a propagandakampányban negatív értelmű migráns kifejezést használják a segítségre szoruló, és a Fidesz által ismét felfedezett menekült szó helyett.
Igaz, az anyag 2013-as, de máig érvényben van, és tavaly szeptemberben a kormány az ezen határozat alapján létrehozott Menekültügyi és Migrációs Alapból támogatta 25 millióval a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület programjait.
Egyébként nem az a probléma ezzel, hogy a kormány segíti a segítségre szoruló menekülteket, hanem az, hogy erről évekig hazudtak, gyűlöletet és félelmet gerjesztettek, több tízmilliót költöttek a migránsozós és sorosozós gyűlöletkampányokra.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.