Ha elmegy a Fidesz mindenkit átverő népszavazására, akkor hogyan szavazzon érvényesen?

Minden idők helyesenvoksolási útmutatója, részrehajlítás nélkül.

Azt ugye tudjuk, vagy legalábbis reméljük, hogy mindenki számára egyértelmű, hogy függetlenül a kormány menekültekkel rigató retorikájától vagy egyes ellenzékiek távolmaradásra buzdításától, az október másodikai népszavazásnak valójában nincsen tétje. Nin-csen. Akár a betelepítési kvóta mellett vagy ellen voksolunk, Brüsszelt ez semmire nem kötelezi, mivel Magyarország az unió szabályai szerint játszik.

Az unió szabja a szabályokat a tagjainak, ez az unió lényege (igen, egyes magyar államférfiak szerint meg az, hogy minél többet tegyenek át az unió kasszájából a családi kasszába, de ez egy másik történet). Akár az ország valamennyi állampolgára is nemmel szavazhat, ha az EU úgy dönt, hogy segítenünk kell háborúból menekülő embereknek, akkor segítenünk kell.

Shutterstock

A népszavazás tehát nem több egy baromira költséges színjátéknál, aminek a költségeit mi álljuk, így érthető, ha rengetegen fognak úgy dönteni, hogy nem vesznek részt ebben a hánytató típusú cirkuszban. Na de mi van, ha mégis? Akkor hogyan kell érvényes szavazatot leadni?

A választási iroda segít!

Szerencsére a Nemzeti Választási Iroda vadul rohan a támogatásunkra, hogy közölje, csakis két egymást metsző vonallal, tehát IKSZ vagy PLUSZ jellel, vagy ezek tetszőlegesen elforgatott változataival lehet érvényes voksot leadni. Csak metssze egymást azt a két vonal! Fontos még, hogy csak egy szavazatot helyezzünk el a szavazólapon, és hogy golyóstollal tegyük azt, zsírkréta, táblafilc, piszkos ujj nem játszik.

Nyugat.hu

Röviden ennyi a lényegi teendő.

Persze, ha úgy vesszük, a pöcsrajzolás is érvényes a maga módján, éppen annyira érvényes, mint az üzenetek azokon a szép királykék plakátokon. Tessék, hogyan? Hogy mégiscsak részrehajlítunk? Ó dehogy, csak éppen annyira, mint a kormány maga. Igaz, mi nem költöttünk erre a cikkre többmilliárd forintot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet