Figyelmetlen volt a sofőr, elütött egy idős nőt Celldömölkön

Elkezdett tolatni két utca kereszteződésénél.

A Szombathelyi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy férfival szemben – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a férfi Celldömölkön közlekedett autóval 2022 májusában, forgalmi okból megállt két utca kereszteződésénél, majd úgy tolatott, hogy nem vette észre a szintén forgalmi okból álló, kerékpárja mellett várakozó idős nőt, így elütötte. A nő az úttestre esett, és maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett.

A közlemény szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, amely szerint járművel megfordulni, illetőleg hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni – közölték.

(Címlapképünk illusztráció.)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek