A napokban ünnepelte 82. születésnapját Balázs Péter, akit ennek kapcsán az otthonában látogatott meg a Blikk munkatársa.
A beszélgetés során kiderült, hogy a híres színész már évek óta súlyos betegséggel küzd és „hitványul” van.
„Fogy az erőm, ezt napról napra érzem. Pedig még szeretnék élni, szeretném élvezni mindazt, amit a Jóistentől kaptam, de egyre kevésbé megy. Már szinte ki sem mozdulok a házunkból, és ahhoz sincs energiám, hogy legalább a kertben sétáljak, mozogjak”
- számol be állapotáról Balázs Péter, akire felesége, Botár Csilla vigyáz.
„Számunkra természetes, hogy összetartozunk, mint ahogy az is, hogy hűséges vagyok a feleségemhez, a családomhoz, s persze a hazámhoz is. Több mint 57 esztendeje tartozunk össze. Nem lehetek elég hálás Csillának, hogy vigyáz rám”
- fogalmaz a beteg színész.
A pár 1967 kötött házasságot, két gyermekük van.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező 2007 és 2021 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója is volt.
„Sok mindenre büszke vagyok a pályafutásomból. A sorozatokra, amelyben szerepelhettem, a Princ, a katonára, a Borsra, a Fekete városra, a Vivát Benyovszkyra, a Lindára és még sorolhatnám. Imádtam a rajzfilmekben való részvételt, a Mekk Eleket, a Vízipókot, a Süsü a sárkányt, A nagy ho-ho-horgászt. Állandóan forgattam, színházban játszottam, kabaréjelenetekben szerepeltem” – emlékezik vissza pályafutására a Balázs, akinek hangja a beszélgetés során most „csendesebb, tán erőtlenebb volt a megszokottnál”.