Folyamatosan csökken a gáz ára

Két és fél havi mélypontra esett a földgáz európai jegyzése.

Az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, novemberi határidőre megawattóránként 165 eurón jegyezték kedden dél körül, 2,9 százalékkal alacsonyabb a hétfői záróértékénél. A jegyzés a július 22-i zárás óta a legalacsonyabb. Három hónapja 167,39 eurón, egy éve 49,5 eurón zárt az energiahordozó. Idén augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón jegyezték.

A TASZSZ magyarázata szerint a gáz árának a csökkenése részben azzal függ össze, hogy az európai föld alatti gáztározók (UGS) készletei közelítenek a maximumhoz, már mintegy 90 százalékban megteltek. Korábban az EU-országok arra tettek ígéretet, hogy 2022-2023 telére legalább 80 százalékra töltik fel az UGS-létesítményeket.

Árcsökkentő hatású az is, hogy az EU-ban melegebbre fordult az idő, és jelentősen nőtt a szélenergia-termelés átlagos részesedése a villamosenergia-termelésben: szeptemberben körülbelül 13,5 százalékra, október eleje óta pedig több mint 21 százalékra. Ennek növekedése azzal jár, hogy csökken a gáz háztartási és ipari felhasználása, ami viszont növeli a tartalékképzés ütemét.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság