Folytatódik annak a férfinak a tárgyalása, aki kalapáccsal megverte, majd többször megszúrta a feleségét

A védekező nőnek azt mondta, hogy ne sikoltozzon, mert felébrednek a gyerekeik.

A Vas Megyei Főügyészség a vádlottat egy rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.

A vádlott a feleségét 2007 körül ismerte meg, majd 2008 decemberében összeházasodtak. A férfi 2013-tól rendszeresen italozni kezdett, a pár között ezér gyakoriak lettek a veszekedések, amelyeknek a kiskorú gyermekek is szem- és fültanúi voltak. A vádlott felesége 2015 novemberében megismerkedett egy férfival, akivel egyre szorosabbra fűzte a kapcsolatát, és ezt elmondta a vádlottnak is.

2016. május 8-án este a férfi, miután a gyermekek és a felesége is lefeküdt aludni, kiment az erkélyre az ott lévő kalapácsért, hogy azzal megölje a nőt. Ezután többször fejbe ütötte az alvó sértettet.

Az első ütés a sértett halántékát érte, ettől felébredt, és sikoltozni kezdett. A vádlott mondta a feleségének, hogy ne kiabáljon, mert felébrednek a gyerekek. Ezután a vádlott még 3-5 alkalommal fejbe ütötte kalapáccsal, közben a sértett a kezeit maga elé tartva védekezett. Az ütésektől a sértett megszédült, és a padlóra került.

Illusztráció
(illusztráció)

Miután a kalapács nyele eltörött, a vádlott egy papírvágó szikét vett magához, hogy elvágja a felesége torkát. A sértett a földön csúszva megpróbált egy gázsprayt magához venni. A vádlott lefogta a sértettet és többször megvágta az arcát, torkát, mellkasát.

A nő védekezése miatt kiesett a kezéből a tapétavágó, ezért a vádlott a konyhából magához vett egy 9.5 cm pengehosszúságú kést és mellkason valamint hasba szúrta a feleségét. A sértettnek a kitartó védekezése miatt sikerült kicsúsznia a vádlott szorításából, kimenekült a lakásból, majd becsengetett az egyik szomszédhoz segítséget kérni, majd összeesett.

A férfi ezután öngyilkos akart lenni, majd elmenekült és 2016. május 12-ig Szombathelyen bujkált.

A bíróság a 2017. szeptember 26. napján tartott tárgyaláson 3 szakértőt és 1 tanút hallgatott meg, majd a bizonyítási indítványok és a hivatali elfoglaltságuk miatt meg nem jelent szakértők távolmaradása miatt a tárgyalást 2017. december 7-ére 9 órára elnapolta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló