Van néhány Fortepan-fotó, amelynél az ember először csak a kompozíciót látja. Egy kisváros utcája, emberek gyülekeznek, csendőrök lézengenek körülöttük. A kép első pillantásra akár hétköznapi is lehetne. Aztán az ember elolvassa a leírást.
A most előkerült képeken azok a zsidók láthatók, akiket 1944. június 18-án a kőszegi Schey Fülöp utcai gettóból a vasútállomásra kísértek. Innen először a szombathelyi gettóba vitték őket, majd alig egy hónappal később, július 4-én Auschwitzba deportálták a foglyokat.
Akkoriban nem volt ritka, hogy zsidó munkaszolgálatosokat és deportáltakat a nyugat-magyarországi kényszermunkatáborokba és a határ menti erődítések építésére vittek. Ennek a történetnek a végén tömegsírok maradtak a vasi kisváros határában.
Amikor Kőszeg hirtelen a háború közepén találta magát
A nyilas hatalomátvétel után a környék a magyar szélsőjobboldali vezetés egyik fontos hátországává vált. Szálasi Ferenc egy ideig a közeli Velemben tartózkodott, és a Szent Koronát is a környéken őrizték.
A korábban békés határvárosi rész közben zsúfolásig megtelt menekültekkel, katonákkal és deportáltakkal. Az 1941-es népszámlálás szerint valamivel több mint tízezer ember élt itt, 1944 végére viszont a lakosság több mint húszezerre nőtt. A tömegben ott voltak a munkaszolgálatra hurcolt zsidók ezrei is.
A „munka által való megsemmisítés”
A deportáltak nagy része végül Kőszegen és a környékbeli településeken kötött ki. A német és magyar hatóságok itt építtették a Délkeleti Fal (Südostwall) néven ismert védelmi vonalat, amelynek célja az volt, hogy feltartóztassa a közeledő szovjet hadsereget. A munkát nagyrészt zsidó munkaszolgálatosokkal végeztették. Ez odáig fajult, hogy 1944 decemberében már mintegy nyolcezer zsidót dolgoztattak a vasi kisvárosban és környékén.
A körülmények brutálisak voltak. A foglyokat a város több pontján helyezték el, például a sörgyárban, téglagyárban, malmokban és különböző ipari épületekben. Az őrséget magyar nyilasok és német katonák együtt adták.
A túlélők beszámolói szerint rendszeres volt a verés, a korbácsolás és a puskatussal való ütlegelés. A táborokban dögszag, éhség és betegségek uralkodtak. Egy visszaemlékező szerint az egyik ilyen táborban „korbácsokkal, husángokkal, puskatussal verték a nőket, ahol csak érték”.
A foglyok naponta sáncokat ástak a fagyott földben. Sokszor hóviharban, minimális élelemmel. Tetvek lepték el őket, hamarosan tífuszjárvány tört ki, gyógyszer viszont gyakorlatilag nem volt. Ez volt az úgynevezett „munka által való megsemmisítés”: a rendszer nem feltétlenül egyetlen kivégzéssel ölte meg az embereket, hanem lassan, éhséggel, hideggel és betegséggel.
Tömegsírok a Guba-hegyen
A kőszegi táborokban 1944 novembere és 1945 márciusa között körülbelül 2500 zsidó halt meg. A halottak többsége nem kivégzésben, hanem kimerültségben, fagyásban, járványokban vagy éhezésben vesztette életét. Másokat agyonvertek vagy agyonlőttek. A holttesteket a város határában, a Guba-hegyen temették el, sokukat jelöletlen tömegsírokba.
A túlélők beszámolói szerint a táborok utolsó heteiben külön „halálbarakkokat” is létrehoztak a legsúlyosabb betegek számára. Ezekből az emberek ritkán kerültek ki élve.
Egyes tanúvallomások szerint 1945 márciusában a sörgyári táborban néhány tucat foglyot gázzal öltek meg, bár az áldozatok többsége addigra már a tábori körülmények miatt amúgy is meghalt.
Ami a képeken nem látszik
A Fortepan-fotókon emberek mennek az utcán, sokuk kabátban táskákkal, bőröndökkel és a csendőrök kísérik őket. Az viszont aligha látszik, hogy sokan közülük addigra már kimerültek és legyengültek, a többségük pedig soha többé nem térhetett vissza Kőszegre. Az pedig végképp rejtve marad a képeken, ami ezután jött, hogy ugyanennek a történetnek a folytatásában több ezer ember lelte halálát a vasi kisvárosban.
A felvételek pedig éppen ettől nyomasztóak. Nem látszik rajtuk a kegyetlenkedés vagy a brutalitás: csak csendőrök kísérik emberek tucatjait az utcán. Csakhogy ezek az emberek valójában már egy olyan úton jártak, amelynek végén sokszor csak egy jelöletlen sír volt a határban.
Felhasznált források:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
