Francia légvédelmi rakétákat akar venni Magyarország

A Párizsban aláírt szándéknyilatkozat értelmében francia gyártmányú légvédelmi rakétákat fog Magyarország beszerezni a jövőben - mondta a honvédelmi miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy részt vett Párizsban az európai államok légvédelmi konferenciáján, amelyen Emmanuel Macron francia elnök is beszédet mondott, s ezen a rendezvényen írták alá a szándéknyilatkozatot.

Hozzátette: a nyilatkozatot aláírta Belgium, Észtország, Ciprus, Franciaország és Magyarország.

A tárcavezető szólt arról is, hogy Macron elnök a beszédében külön kiemelte a légvédelem fontossága mellett az európai védelemipar jelentőségét.

„Magyarország ezen a téren jól teljesít, a védelemiparunk fejlődik. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát” – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek