Öt ember meghalt, legkevesebb húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egy kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni - közölte a rendőrség szombaton.
A támadás szombat éjszaka egy óra negyvenkor történt. A Nagybecskerektől húsz kilométerre található település rendőrsége elfogta a 38 éves Z. S.-t, aki feleségét, annak barátnőjét és még három vendéget ölt meg. Négyen súlyosan megsérültek, a sebesültek között fiatalkorúak is vannak.
Nebojsa Stefanovic belügyminiszter szombat reggel az üggyel kapcsolatban csak néhány részletet közölt, egyebek mellett azt, hogy az elfogott támadó törvényellenesen birtokolta a fegyvert, ugyanakkor nem volt semmilyen előjele annak, hogy hasonló támadásra készülne, korábban semmilyen rendőrségi ügye nem volt. A gyanú szerint féltékenységről, szerelemféltésről van szó - mondta a miniszter.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!