A kancelláriaminiszter szerint havonta 2-4 százalékkal csökken az infláció idén.
Az idei évre 1,5-1 százalékos gazdasági növekedés várható - mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtök déli kormányinfón. Hozzátette, jövőre reális elvárás a 4 százalékos növekedés.
Gulyás Gergely
MTI/Máthé Zoltán
A miniszter már látja a fényt az alagút végén, kijelentette, folyamatosan csökken az infláció, az idén havonta 2-3-4 százalékkal. Gulyás szerint jövőre 5 százalék alatti infláció várható.
Gulyás Gergely kifejtette azt is, hogy a magyar kormány teljesítette az Európai Bizottság felé a feljogosít feltételt, így a Bizottságnak át kell utalnia 202 millió eurót a kis- és középvállalkozások támogatására.
Hozzátette, 325 milliárd forint kifizetését várják a határvédelem megerősítése miatt, és hogy a pedagógusok béremelésére 800 milliárd forinttal tartozik az Európai Unió.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.