Gyakorlatilag mindenkit kirúgtak a Petőfi Rádiótól

A zenei szerkesztő 16 év után távozik. És ha ez még nem lenne elég, vasárnaptól csak magyar zene szól majd.

Húsz főből 15-18 embernek mondhattak fel pénteken a Petőfi Rádiónál - írja a Telex. A lap információi szerint a távozók között van Borcsik Attila is, aki a 16 évig dolgozott a rádiónál zenei szerkesztőként.

A portál úgy tudja, a kirúgottak között van még a reggeli és a délutáni műsor stábja is. A létszámcsökkentés okaként a racionalizálást nevezték meg.

A lap hozzátette, jelenleg a Petőfi a Retro Rádió, a Rádió1, a és a Kossuth Rádió után a negyedik leghallgatottabb adó Magyarországon, a cél pedig a mostani racionalizálással az lehet, hogy elérjék az egyetlen országos kereskedelmi rádió hallgatottságát. Épp ezért az is elképzelhető, hogy mostantól csak régebbi slágereket játszik a Petőfi.

A közszolgálati adónál egyébként most is zajlik egy tartalmi változás, vasárnaptól, vagyis október 1-től ugyanis csak magyar dalok szerepelnek a kínálatban. Az új szlogen: „Petőfi Rádió – minden magyar.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet