A Veszprém Megyei Főügyészség tegnap vádat emelt B. Norbert ellen, a hatóság szerint bizonyítható, hogy a 42 éves férfi ölte meg feleségét, Évát, majd a holttestet feldarabolta, a kazánjukban elégette, majd a hamut és a maradványokat a szennyvízaknába szórta - írja a Bors.
A gyilkosságot megelőző vita a megtakarított pénzükön robbant ki. A férfi tiszta ruhát keresett magának, amikor a szekrénybe nyúlva észrevette, hogy a nagyobb összegű megtakarításukat tartalmazó boríték nincs a megszokott helyén.
Éva épp a kazánházban tartózkodott, amikor B. Norbert számon kérte őt. A férfi nagy erővel, ököllel torkon vágta az asszonyt, Éva azonnal összeesett. B. Norbert otthagyta a feleségét, majd amikor fél óra múlva visszatért, megállapította, hogy a nő halott. Ekkor dönthetett a holttest eltüntetése mellett. B. Norbert másnap bejelentette a rendőrségen felesége eltűnését, de hamar ráterelődött a gyanú, kihallgatásakor pedig beismerte az asszony megölését.