A fesztivál az Őrség jellegzetes terménye, az olajtök köré szerveződik, a hozzá fűződő népszokásokat is bemutatva. A program már pénteken kezdetét veszi Nagyrákoson egy kis múltidéző tökmagköpesztéssel, kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval.
A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szombat délelőtt tartják, majd ökumenikus szertartással megáldják a terményeket. Szombat délután színpadra lép az Ungaresca Néptáncegyüttes, majd Merics Nikoletta énekel sanzonokat, később a Sipőcz Rock Band, végül pedig a HOOLIGANS együttes ad koncertet.
Vasárnap délelőtt és délután gyermekszínházi előadásokkal, gyermekkoncertekkel és helyi táncegyüttesek produkcióival szórakoztatják az érdeklődőket, este pedig a Pál Utcai Fiúk együttes koncertje zárja a fesztivált.
Szombaton és vasárnap kézműves kirakodóvásár lesz; mindkét nap folyamatosan kézműves-foglalkozások zajlanak, szombaton este pedig töklámpás-felvonulást tartanak, amely után bagolytúra indul a környékbeli parkerdőbe.
Szalafőn idén is megnyílnak a szeres porták, a Pityerszerről túrák indulnak, a gasztroudvarban ízletes tökös ételeket lehet kóstolni. Magyarszombatfán a helyi fazekasházban vasárnap cserépedényben és kemencében sülnek-főnek a tájjellegű ételek.
A részletes programokat itt böngészheti át!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!