Turóczi Márk történészt, a Forradalmi Ifjúsági Napok kutatóját kérdeztük meg arról, hogy a szocializmusban kik, mikor és hogyan ünnepelték március 15-ét. A történész elmondta, hogy Kádárék mikor féltek legjobban a márciusi ünnepségtől, és szóba került az is, hogy a pártvezetők hogyan próbálták meg március idusát szocialista ünneppé alakítani.
Mielőtt bemutatnánk a szocialista időszak március 15-éjének hagyományait, érdemes szót ejteni a korábbi megemlékezésekről is. Horthy Miklós 1927-től nemzeti ünneppé tette ezt a napot, majd az 1948-as centenáriumon a kommunisták is nagyszabású ünnepséget rendeztek. Rákosi Mátyás azonban március 15-ét munkanappá fokozta le, és helyette, saját március 9-i születésnapját helyezte előtérbe.
Az 1956-os októberi forradalmat már kitörésekor is az 1848-as eseményekhez hasonlították. Az ’56-os forradalom leverése után, a városok falaira felfestett jelszó pedig a következő lett: MUK, vagyis márciusban újra kezdjük. Nem csoda, hogy a kezdetben rendkívül népszerűtlen Kádár János és társai kifejezetten féltek, attól, hogy ez valóban megtörténik, és 1957 márciusában újból kitör a forradalom.
Ekkor Szombathelyen is érvényben tartották a forradalom leverése óta hatályban lévő kijárási korlátozást és gyülekezési tilalmat. A lakásokat elhagyni csak reggel öt és este 11 óra között lehetett. A Vas Népe is gyakran számolt be rémhírterjesztés miatt előállított személyekről. Megemlékezéseket csak szűk körben, a pártvezetők részére szerveztek.
Turóczitól megtudtuk, hogy az ötvenes évek végét, a hatvanas évek legelejét a forradalom újbóli kitörésétől való rettegés határozta meg. Ahogy azonban Kádár elkezdett egyre népszerűbb lenni, úgy változott a március 15-éről való gondolkodás is.
Kereken tíz évvel 1956 októbere után a párt és annak ifjúsági szervezete, a KISZ elérkezettnek látta az időt arra, hogy ezt a napot is beleillessze az ifjúság ideológiai nevelésébe. 1966-ban született meg a Forradalmi Ifjúsági Napok, a FIN koncepciója. Az ünnepségsorozat három tavaszi történelmi ünnepet fogott össze: március idusa mellett a Tanácsköztársaság március 21-ei kikiáltásának és a felszabadulás április 4-ei ünneplésének napját.
A koncepció szerint ezt a három egymástól nemcsak időben, de szellemiségben is távol álló eseményt a forradalom eszméje kötötte össze. Ebben a felfogásban március 15. a kezdetet, a „forradalom lángjának fellobbanását” volt hivatott megjeleníteni – magyarázta Turóczi.
A Forradalmi Ifjúsági Napok alatt központi ünnepségeket, megemlékezéseket, országos és helyi szintű kulturális és sporteseményeket tartottak. A fiatalok így ellenőrzés alatt, a történelmi múltba helyezve élhették át a forradalmiságot. A rendezvényeket a párt által előre elkészített műsorfüzet szerint lehetett megtartani. És ugyan a megemlékezéseken mindig voltak nemzeti színű zászlók is, de ügyeltek arra, hogy a vörös lobogókból legyen több.
Időközben a formálódó ellenzék is elkezdett utcai megemlékezéseket szervezni. Ezek az ünneplések azonban nem maradtak retorzió nélkül. Turóczi szerint a leghíresebb ilyen eset az volt, amikor 1986-ban a másként ünneplő, körülbelül ezer fős tömeget a rendőrség a Lánchídra terelte és gumibotozással, ütlegeléssel oszlatta fel.
1989-re március 15-e a legnagyobb nemzeti ünnepé vált. A rendezvényeken a volt állampárt és a frissen létrejövő új pártok, mozgalmak képviselői egyaránt részt vettek. A rendszerváltás után március 15-e piros betűs munkaszüneti napként a nemzeti ünnepek sorába emelkedett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
