A gulyasagyumedia.hu a közösségi médiában bukkantunk rá egy hirdetésre, amely szerint idén is tartanak Orbán Viktor miniszterelnök születésnapjára időzítve hálaadó szentmisét, melyet a szervezők szándéka szerint „hazánkért, népünkért, vezetőinkért” mondanak.
A Szentmihályi Szabó Ilona felhívásában megvalósuló eseményre szóló meghívóban már most jelzik, hogy az idei kerek évforduló lesz, hiszen Orbán Viktor idén május 31-én tölti be a 60. életévét. (A felhívást megfogalmazó nő a 2014-ben elhunyt József Attila-díjas író, költő, Szentmihályi Szabó Péter özvegye.)
A szertartást a korábbi évekhez hasonlóan idén is Osztie Zoltán, a budapesti Március 15. téren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom plébánosa celebrálja. A tavalyi, tizedik kormányfői születésnapi misén a lelkipásztor azt mondta, hogy Orbán Viktor „Isten ajándéka, aki fáklyaként jeleníti meg a világ világosságát”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!