Csak előlegbe kapja a 150 millió forintot a Haladás, szigorú feltételek mellett

A szombathelyi közgyűlés nem plusz pénzként szavazta meg a támogatást, a klubnak most meg kell szereznie a licencet.

A keddi, április 30-i közgyűlésen Megkapta a Haladás a 150 milliót, elveszik a Szombathely nevet a propagandalaptól, leváltották Takátsné Tenki Máriát 2019. April 30. 09:45 szavazták meg a képviselők, fideszesek és új többség együtt, hogy 150 millióval kisegítik a Haladást. Az viszont kevés figyelmet kapott, hogy ez nem jelent pluszpénzt, és szigorú feltételeket is támasztott a közgyűlés.

Kovács Dávid

A Haladás nehéz anyagi helyzetéről többször írtunk már, a hét elején erről a bizonyos 150 millióról 150 millió forint kellene azonnal a Haladásnak, hogy indulhasson a következő szezonban 2019. April 29. 16:46 is. A lényeg, hogy a csapatnak pozitív egyenleget kell felmutatnia a gazdálkodásában ahhoz, hogy május 3-án, pénteken megkaphassa a következő idényre érvényes indulási jogot, vagyis a licencet.

Ha ezt elmulasztják, akkor a patinás csapat ősztől sem az NBI-ben, sem az NBII-ben nem indulhat. Ezért fordultak az önkormányzathoz, a tulajdonosok azért azt sejtették, hogy a képviselők nem hagyják bebukni a csapatot. Mert bárki is a felelős a nehéz helyzetért, abban az esetben azonnal a közgyűlésen verte volna el a port mindenki, ami az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent négy hónappal az önkormányzati választások előtt.

A szurkolókon nem múlik
Kovács Dávid

A közgyűlésen meglepően hasonló véleménye volt a Fidesznek és az új többségnek, Illés Károly alpolgármester (Fidesz) azzal kezdte, hogy szigorú feltételek mellett adják csak ezt a pénzt a csapatot működtető cégnek. Nemény András, az Éljen Szombathely-frakció vezetője ezen még csak szigorított, és azt is javasolta, hogy ez a 150 millió legyen csak előleg. Végül így meg is született a kompromisszum.

  • Az önkormányzat egyelőre nem utalja át a pénzt, csak konkrét ígéretet tesz, a cég szerint ez is elegendő a licenc megszerzéséhez
  • Csak akkor utalja át a pénzt az önkormányzat, miután a többi tulajdonos teljesítette a befizetési kötelezettségeit
  • Ez a 150 millió csak előleg, a csapat az idén 50 milliós támogatást kap, ezt is beleszámolják, valamint a 2020-ban és 2021-ben esedékes újabb 50-50 milliót, így jön ki a 150 millió
  • Vagyis, sem jövőre, sem egy évvel később nem kap a Haladás önkormányzati támogatást, mert azt az idén egy összegben megkapja a csapat.

  • A Haladást működtető céget független szakértővel világítják át, az eredményekről a májusi közgyűlésen számolnak be
  • A Haladásnak konkrét középtávú, azaz legalább a követező idény végéig érvényes üzleti tervet kell készítenie
  • A klub tulajdonosainak készfizetési kezességet kell vállalniuk. Ez azt jelenti, hogy ha a megszabott feltételek nem teljesülnek, akkor személyükben felelnek az önkormányzati támogatás visszafizetéséért
  • Tehát szó sincs arról, hogy máshonnan vettek volna el pénzt azért, hogy a Haladást kisegítsék. Innentől kezdve a klub tulajdonosain és a csapaton múlik a folytatás. A tulajdonosoknak észszerűen kell gazdálkodniuk, a csapatnak pedig bent kell maradnia az első osztályban, habár ez utóbbi nem szerepel a szigorú feltételek között.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet