Megkapta a Haladás a 150 milliót, elveszik a Szombathely nevet a propagandalaptól, leváltották Takátsné Tenki Máriát

Olvassa újra szombathelyi közgyűlési tudósításunkat.

01:00 Illés Béla válaszol

Azt mondja, 2007-ben 44 százalékkal szálltak be, előtte a csapat az NBII-ben vegetált. Azóta az NBI-ben vannak. Most legalább egymilliárdos költségvetés kell az NBI-hez. Valóban túlvállalták magukat, elszálltak a fizetések, de a cél az volt, hogy az első osztályban szerepeljenek.

2019.04.30
Majdnem csendélet
Nagy Jácint

Most a legfontosabb a licence, ehhez a bérleti szerződés és a saját tőke rendezése kell. Ha megkapják a 150 milliót, a tulajdonos vállalja a többit. Szervezett támadásokról beszél, és arról, ha jön egy befektető, aki segíteni tud, egy forintért átadja a tulajdonrészt,

A Halmill Kft-t 2015 óta 1,1 milliárdot tett bele - mondja. Az volt a cél, hogy az akadémián nevelt játékosokat eladják, a befolyt pénzhez a napi működésben volt szükség.

A közgyűlés megszavazta a 150 milliót, a szigorú feltételek mellett.

Vége a nyilvános ülésnek, az új SZMSZ szerint a következő közgyűlés május 30-án lesz.


00:30 Ki a a felelős?

Koczka Tibor alpolgármester (Fidesz) szerint a polgármester most rá akarja terhelni a felelősséget. Viszont a tulajdonosi jogokat Puskás gyakorolta, nem ő. Puskás kijelenti, a felelősség az övé, a sportért volt felelős Koczka Tibor.

Ipkovich kérdezi, hogy ha ennyi pénzt kérnek az öt százalékban tulajdonos önkormányzattól, akkor mennyit kérnek a többi tulajdonostól? Nem nagy biznisz, ha csak öntik bele a pénztől. A város nem tudja, de nem is akarja vállalni a szükséges 600 milliót.

Illés Károly kijelenti, a csapat rossz eredménye nem róható fel az önkormányzatnak, most konszenzusra kellene jutni.

Molnár szerint több mindenről kellene beszélni. Az egyik a cég pénzügyi helyzete, kötelezettségeik és a teljesítést határidők. A jelenlegi tőkehelyzet miatt az önkormányzat valójában öt százalékban tulajdonos. Ha sikerül megszerezni a licencet, akkor jön a következő kérdés, hogyan működik majd a csapat.

Ha bármit dönt a közgyűlés, a működés egyik része sem kerülhető meg. Az NBI-es csapatoknál mindenhol van két.három tőkeerős szponzor, itt nincs. A főtulajdonos nem tud részt venni a finanszírozásban, ezt már bejelentették. Nem egyszerű a helyzete az önkormányzatnak, mert most a licenc van veszélyben.


00:15 Itt a Haladás helyzetéről szóló beszámoló

Elmúlt éjfél, most fognak dönteni a 150 millióról 150 millió forint kellene azonnal a Haladásnak, hogy indulhasson a következő szezonban 2019. April 29. 16:46 . Csütörtökig kell beadni egy olyan üzleti tervet, ami pozitív működést mutat, különben nem kapják meg a licencet. Összesen 220 millió forint kell ehhez.

Illés Károly javasolja, hogy támogassák a csapatot, de szabjanak feltételeket. Egy független szakérő vizsgálja át a működést, és ellenőrizzék a többi bevétel megérkezését. És 30 napon belül dolgozzanak ki egy koncepciót a csalat további működéséről.

2019.04.30
Balassa figyel
Nagy Jácint

Nemény azt mondja, úgy tárgyalják ezt az ügyet, hogy nincs itt az ügyvezető. 150 milliót kér, mert különben két nap múlva vége a lehetőségeknek, és nincs itt. Kijelenti, ilyen embereknek játszották át a csapat tulajdonjogát, most a Fidesz csődjét ők próbálják megoldani. Még azt sem tudják, mi kell a 150 millión felül a licenchez.

A városvezetésnek négy éve volt, hogy ellenőrizzék a csapatot, de soha nem hoztak be anyagot a közgyűléshez. Nemény szerint elnézést kellene kérniük a szombathelyiektől, hogy ennyi pénzt adnak a csapatnak.

Kijelenti, nem fognak a város pénzéből felelőtlenül elkölteni ennyi pénzt. Szigorú feltételeik vannak, az összes felelős megnevezésével, a teljes átvilágítással. Csak az összes feltétel teljesítése után, a többi tulajdonos befizetése után kaphatnak csak pénzt a várostól, és készfizető kezességet kérnek a klub vezetőitől.

Javasolja, a 150 milliót a következő három év támogatásából vonják majd le, gyakorlatilag előre kifizetik. És a város kimondja, hogy nincs több pénz.

Közben megérkezik Illés Béla, főtulajdonos.


23:50 Vásárcsarnok felújítása

Túl késő van, a tervező már nincs itt. Írtunk róla Le akarják faragni a szombathelyi vásárcsarnok felújítási költségeit, hogy beleférjenek a keretbe 2019. April 23. 07:29 a múlt héten. Molnár meg is jegyzi, hogy ami most megvalósul, köszönőviszonyban sincs azzal, amit annak idején bemutattak.


23:15 Az adófizetők pénze

Balassa hívja fel a figyelmet arra, hogy ez a kormánytámogatás is közpénzből van, mint a stadion és a futballakadémia.

Molnár azt mondja, most változik a helyzet, meg kell nézni, mennyi önkormányzati pénz kell a két egyesületnek. Ezt nézzék meg a következő közgyűlésen. Illés azt javasolja, legalább június végéig hosszabbítsák meg a bérleti szerződést.

Sátory szerint megdöbbentő, hogy ők elintézték, hogy ilyen stadion legyen a városban és közben a vádlottak padjára ültetik őket. Végig a kételyeket hangoztatták, ez szerinte hihetetlen.

Puskás szerint ez destruktív magatartás.

Most 31 szavazás következik.

22:15 Az önkormányzati cégek üzleti tervei

Eddig ezekről a gazdasági bizottság tárgyalt, az új többség javaslatára hozták be a közgyűlésre. 14 cégről van szó.

Közben kiderül, hogy a Vasi Szemle és az Életünk című kulturális folyóiratokat is a Médiaközpont adhatja ki. Legalábbis Ipkovich György azt javasolta, hogy a Médiaközpont üzleti tervében szerepeljen ez a két folyóirat.

Rettegi Attila szerint ez nem szerencsés, két értékes folyóiratról és egy hírközléssel foglalkozó cégről van szó.

Ipkovich azt mondja, nem kell mindenben politikát látni. Ha van egy ilyen cégük, akkor adják oda a feladatot, megtartva a folyóiratok hagyományait.

2019.04.30
Ipkovich György visszavnja a javaslatát, de később újra visszahozza
Nagy Jácint

Rettegi szerint a két szellemi műhely önállóságát meg kellene őrizni, és megvizsgálni, hogyan tudják segíteni azokat.

Ipkovich bejelenti, hogy a vita miatt most visszavonja a javaslatát, de egyeztetni fog róla, és később visszahozza.

Molnár Miklós azt mondja, a Haladás-sportkomplexum 298 milliót kapott az üzemeltetésre a kormánytól, ezért csak egy hónapra hosszabbítsák meg a bérleti szerződéseket, és a következő ülésen tárgyaljanak róla.

De furcsának tartja, hogy a Haladás ügyvezetője behozta-e a stadion használati szerződését, de anélkül nem kapják meg a licencet. Így okafogyottá válik az egész.

Illés Károly kijelenti, a kormány támogatásából a Haladás bérleti díjához használható fel. De még mindig van lyuk a költségvetésben.

Nemény szerint rémisztő, hogy most derül ki, hogy nincs bérleti szerződés, közben két nap múlva lejár a licenc, és a szerződés ehhez alapfeltétel.

Balassa azt mondja, azzal, hogy most ismét közpénzt ad a kormány a Haladás stadionjára, azt üzenik, hogy a szombathelyi vezetők töketlenek. Felháborítónak tartja, hogy Illés Károly most az ellenzékre akarja hárítani a felelősséget.

Tíz perc szünet.


21:45 Vagyongazdálkodási koncepció

Ennek egy részéről írtunk már Darabokban akarják eladni Szombathely egyik kultikus épületét 2019. April 29. 07:28 , korábban másik részéről is Egyre alacsonyabb áron kínálják Szombathely kultikus épületeit 2018. February 21. 07:04 . Ebben a napirendi pontban önkormányzati ingatlanok értékesítéséről is döntenek.

Közben történelmi eseménynek voltunk szemtanúi. Az egyik szavazásnál csak Balassa Péter szavazott, és ő is nemmel.


21:30 Még mindig szavaznak

Sokszor még azon is vitáznak, hogy miről is szavaznak.

És még 15 napirendi pont van hátra, köztük egy, amiben az összes önkormányzati cég beszámolóját tárgyalják.


21:05 Szavazáscunami a zárszámadásról

Vége a szünetnek, és most szavaznak a módosításokról. Van egy csomó, követni sem tudtuk.


20:00 Még mindig a zárszámadás

Szinte olyan, mint a költségvetés tárgyalása, rengeteg javaslat jön, többségében utak, járdák felújítására, terveztetésére, mindkét oldalról. Egyébként a napirendi pontok mintegy kétharmada még hátravan este nyolckor.

2019.04.30
Polgármester és alpolgármesterek
Nagy Jácint

Közben esküt tettek az új, délután megválasztott bizottsági tagok.

Annyi javaslat érkezett, hogy ezek letisztázása miatt tíz perc szünet.


19:20 Zárszámadás, költségvetés-módosítás

A tavalyról megmaradó pénzek felhasználásáról, szervezetek támogatásáról döntenek.

Közben megint utak felújítására érkezik egy csomó javaslat.


19:15 Megvizsgálják a fizetőparkolási rendszert

Ipkovich György javasolta, két bizottság tárgyalja meg, aztán visszahozzák a közgyűlés elé.

Most hozzák meg, többek között azokat a döntéseket, amiket utólag építettek ne a költségvetésbe, például elkezdik az egyeztetéseket az egyetemmel.


18:35 Még mindig a névhasználat

Sátory megint azt mondja, hogy az Éljen Szombathely törvénytelenül használja a város nevét. És, hogy a szombathelyiek tudták-e, hogy a

bevándorláspárti

erők vannak a név mögött elrejtőzve. Hozzáteszi

a baloldali értékek közül sokkal többet képvisel a

nemzeti oldal

.

Szerinte várják az utasításokat Pestről, és azok szerint cselekednek.

Kelemen Krisztián azt mondja, azzal nincs gond, ha egy magáncég kiad egy újságot. De ez egy fideszes kampánylap, vállalják fel.

Kecskés László szerint ilyen nagy reklámot nem kaphatott volna ez a lap. A lap neve maga a lap, ha a nevet betiltják, akkor a lapot tiltják be - mondja.

Horváth Attila kijelenti, méltatlan volt, amikor a bizottság nem adta meg a névhasználat jogát az Éljen Szombathelynek, de a bíróság már döntött a jogszerűségéről. De az a lényeg, hogy egy politikai szervezettől elvitatni a város nevét nem elegáns.

Hozzáteszi, senkinek nincs joga ahhoz, hogy politikai okokból elvonják a jogot valakitől. Emlékeztet arra, azt kérte, hogy írják oda, nem az önkormányzat hivatalos lapja. Nem tették meg, így ne lepődjenek meg, hogy ennek következményei vannak.

Rettegi megjegyzi, ha elfogadják a határozatot, a polgármester teljes joggal kéri a jogi kontrollt vagy az újratárgyalást.

Aztán az új többség megszavazza, hogy vegyék el a névhasználati jogot a Szombathelyi Hírlaptól.


18:10 Megvonják a Szombathelyi Hírlaptól a névhasználatot

Illés Károly szerint a lap megérdemli a Szombathely nevet, a jobboldaliaknak szól. És azt mondja, Nemény nem határolódott el Bangóné kijelentésétől.

Puskás szerint a piaci viszonyokba nem avatkozhat bele a polgármester. (Mi jegyezzük meg, hogy a lap ingyenes, és minden háztartásba eljuttatják.)

2019.04.30
Ipkovich szerint a szombathelyieknek látniuk kellene, ki engedte a város nevének használatát a lapnak
Nagy Jácint

Ipkovich szerint nagyobb büntetés lenne, ha a lapba oda lenne írva, ki engedélyezte a névhasználatot, megmutatva, milyenek azok a magasztos polgári értékek, amikről sokat beszélnek. Kijelenti, ezt a polgármester döntötte el, visszaélve a jogával.

Puskás azt kéri, nyugodjon meg,

a közgyűlésben nyugodt, a békés tárgyalást fontosnak tartó képviselők vannak.

Aztán tíz perc szünetet rendel el.


17:45 Ki használhatja a város nevét?

Írtunk már róla Tényleg elveszik a Szombathely név használatának jogát a fideszes propagandalaptól 2019. April 24. 17:39 , a lényege, hogy korábban a közgyűlés döntött a névhasználatról, pár éve ezt a jogot a fideszes többség átadta a polgármesternek, most az új többség visszaveszi.

Rettegi azt mondja, ez a kezdeményezés a Szombathelyi Hírlap Szombathelyi Hírlap: itt a legújabb politika kampányújság, de olvassa ezeket még valaki? 2019. March 26. 15:07 ellen irányul, az engedélyt a bizottságok megtárgyalták, a polgármester körültekintően és jogszerűen járt el. Kijelenti, politikusoknak nem illik újságok tartalmát minősíteni, ez a sajtószabadság megsértése. Ha valakit megsértenek, arra megvannak a jogorvoslati lehetőségek.

Rettegi szerint a névhasználati jog megvonása az újság megszűnését jelentené. Puskás azt mondja, ez a törekvés cenzúrát jelent.

Nemény András hangsúlyozza, a polgármester az egész városért felel, nem csak a feléért. Ha engedélyt ad egy lapnak, és azt látja, rengeteg szombathelyinek sérti az ízlését, akkor lépnie kell. Nagyon sokan azt gondolják, ez az önkormányzati lap, és nagyon sokan fel vannak háborodva.

A lap egyetlen hirdetője Homlok Zsolt cége, vagyis egy fideszes lap. A lap folyamatosan gyalázza a közgyűlési képviselőket, nácizza, fasisztázza, kommunistázza őket. Ez a választópolgárok méltóságát is sérti. Hozzáteszi, a bíróság bejegyezte az Éljen Szombathely nevet, teljesen jogosan használják.

A rendeletben lehetőséget nyújtanak arra, hogy visszavonhassák a már kiadott névhasználati engedélyt. Ettől függetlenül a lap megjelenhet, de a Szombathely név nélkül. És javasolja is, hogy a közgyűlés vonja vissza a Szombathelyi Hírlap névhasználati jogát.

17:30

Ott van minden elnökasszony fejében

Ezt Sátory Károly mondja, aki szerint nem Szombathely érdekeit képviseli az új többség. Nem érti, miért kell átalakítani a bizottságokat, hiszen alig pár hónap van a választásokig.

Ha jól értjük, az új többség a jogi és társadalmi kapcsolatok bizottságának elnökét, Takátsné Tenki Máriát le akarja váltani.

2019.04.30
Takátsné Tenki Mária
Nagy Jácint

Rettegi szerint egy új, baloldali elnök nehezen szerez majd állami támogatást a karneválhoz. Puskás megint kijelenti, hogy a közgyűlésben elveszítették ugyan a többséget, de a városban az övék a többség.

A polgármester azt is mondja, hogy Nemény András a bevándorláspártiság szimbóluma.

A szociális módosításokat a Fidesz is megszavazta, az SZMSZ módosítását nem. Így

Némileg átalakították a bizottságokat, főleg külsős tagokat cseréltek le.

Takátsné Tenki Mária helyét Ipkovich György veszi át a jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága elnöki tisztében.


16:30 Új bizottsági struktúra, szociális ügyek

Fél órás lett az ötperces szünet. Szavaznak arról, hogy egyben tárgyalják-e az öt módosítást, az új többség megszavazza. Várhatóan így rövidebb lesz a vita.

Itt vannak Balassa Péter korábbi javaslatai a krízisalap emeléséről, az albérleti támogatások növeléséről. És a bizottságok átalakítása is, valamint a hat politikai munkatársi álláshely megszüntetése.

2019.04.30
Nemény szemlét tart csapatai felett
Nagy Jácint

A polgármester szerint támogatható a javaslatok egy része, de céloz arra, hogy már régóta tart az ülés, és fáradtak a képviselők.

Puskás Tivadar azt nem szeretné, ha a javaslat szerint minden hónap végén legyen közgyűlés, mert nem biztos, hogy meg tudják tölteni tartalommal. A munkahelyek megszüntetése pedig egzisztenciális nehézségeket jelent az érintetteknek.

Rettegi Attila bejelenti, hogy a frakció támogatja a szociális intézkedéseket. Az oktatási és szociális bizottság az SZMSZ-módosításokat azonban nem támogatta.

Nemény kijelenti, normális működést szeretnének. A polgármesteri kabinet nem szűnik meg, a hat munkahely megszüntetése egy embert érint, de Nemény szerint ő is megtalálta a számítását az új, erősen Fidesz-párti lapnál.

Illés Károly kijelenti, az új többség el akarja venni a polgármester azon jogát, hogy megválassza a munkatársait.

Tíz perc szünet, mert hangoskodnak a képviselők.


15:45 Rendeletmódosítások

Most jön az a hosszú napirend, amivel az új többség befejezi a hatalomátvételt. Köztük van a bizottsági struktúra átalakítása is, Nemény öt perc szünetet kért. Nemény és Puskás azon vitázik, hogy egyben vagy külön tárgyalják az öt módosítást.


15:35 Szavazások

Most módosítják azokat a határozatokat, amiket az új költségvetés érintett. Szavazgatnak.


15:05 Vége az első napirendi pontnak

Három és fél órás volt a két ülés közti beszámoló, most kezdődik majd a tényleges munka. Ha egyáltalán elkezdődik, még ez sem biztos.

Szavaznak a határozatokról, az új többség elfogadta, hogy az M86-os Sárvárig tartó szakaszának ingyenessége miatt forduljanak a minisztériumhoz. A Fidesz-frakció tartózkodott, Lendvai Ferenc nemmel szavazott.

Az új többség azt is megszavazta, hogy maradjon a Kétfarkú Kutya Párt buszvárója a víztorony mellett, az oda tervezett várót helyezzék másik buszmegállóba.

Közben Puskás Tivadar és Molnár Miklós szólalkozik össze azon, hogy ki kritizálja a hivatal munkatársait. Molnár kijelenti, az elmúlt hónapokban Puskás megváltozott, már nem az az ember, akit nyolc év alatt megismertek. Puskás kontráz, Molnár sem. Ennyiben maradnak.


14:45 Még mindig az első napirendi pont

Láthatóan a Fidesz folytatja februárban elkezdett taktikáját, és megbénítja a közgyűlés működését. Politikai lózungokat hoznak fel sorra, akár országos vagy európai uniós ügyeket említve. Az új többség nem akar belemenni a sehová sem vezető vitákba, de lehet, hogy ezzel hátrányba kerülnek, hiszen úgy tűnhet, nem tudnak válaszolni a Fidesz bevándorlópártizására, és arra, hogy a szakértelem hiányával, ötleteléssel vádolják őket.


14:10

Ne az én körzetemben legyen az a buszmegálló!

Ezt Sátory Károly (Fidesz) jelentette ki, a Kétfarkú Kutya Párt víztoronyhoz kirakott buszvárójáról. Azt mondja, a nyugalmukat akarják megőrizni, és ezt a kérdést ne kerüljék meg, mert erről szól majd a szavazás.

Puskás nem érti, miért háborodnak fel, mert bevándorláspártinak nevezik őket, ő sem háborodik fel, ha őt kereszténynek nevezik.

2019.04.30
Így néz ki távolabbról a közgyűlés
Nagy Jácint

Ipkovich György szerint a zanati bicikliútnak a körgyűrűn való áthaladás a méregfoga. A szintbeli kereszteződést mindenki elvetette, a felüljáró és az aluljáró pedig túl drága lett volna, nem volt rá pénz.

Szerinte a bevándorláspártizás nem elfogadható, mert a Fidesz kezében lévő médiumok ehhez negatív tartalmat csatolnak. Emlékeztet rá, hogy a Fidesz nem támogatta a migrációt vizsgáló bizottságot, őt azért érdekelné, milyen biztonsági, egészségügyi veszélyeket jelentenek a legális bevándorlók.

Lendvai most Balassát támadja, a tavalyi országgyűlési választások eredményeit idézi. És kijelenti, hogy az akkori választások előtt Balassa a városházi dolgozókat fenyegeti. Lendvai szerint ezt most Kelemen Krisztián is átvette.

Balassa megjegyzi, a fideszes többség hatszor hosszabbította meg a zanati kerékpárút határidejét a vállalkozónak.


13:35 Folytatódik a semmiről nem szóló vita

Az ebédszünet után még hevesebben támad a Fidesz, Kántás Zoltán (Fidesz) azt is mondja, hogy az ellenzék nem vállalja identitását, álcivil szervezetek mögé bújnak, és azt sem merik kimondani, elhatárolódnak-e Bangóbé kijelentéseitől.

Nemény azt mondja látszik, hogy a Fidesz csak egy napirendet akar tárgyalni, pedig sok munka van előttük, például béremelésekről kellene dönteni. Ehelyett az időt húzzák.

Kérdezi, van.e értelme a bevándorlásról beszélni, amikor a Orbán Viktor megvalósítja a bevándorlást. Bangóné szavaival nem ért egyet, de elfogadta a bocsánatkérését, semmi hasonlót nem gondol a fideszesekről De a Fidesz felelőssége lesz, ha nem érnek a közgyűlés végére,

Puskás kijelenti a felelősség átszállt róluk, amikor átbillent a többség januárban.

Balassa azt mondja, a felelősség közös, nem lehet megosztani. Felhívja a figyelmet, hogy a futballpályák helyszíneiről dönteni kell, hogy beadható legyen a pályázat. Kérdezi, hogy a zanati kerékpárút ügye hogyan áll, mert 12 éve nem sikerül megoldásra jutni.

Kelemen Krisztián (baloldal) szerint elvitathatatlanok a fejlesztések, de ne felejtsék el, hogy ezeket a baloldal is támogatta. Viszont a város amortizációja meghaladta a felújítások ütemét. Ők minden fejlesztést támogattak, a Fidesz nem szavazta meg az ellenzéki javaslatokat.


11:50 Ebédszünet

13:30-kor folytatják.


11:30 A fideszesek folytatják

Rettegi szerint felháborító, hogy a bevándorláspárti kifejezést és a patkányozást egyenlő szinten kezeli a baloldal. Felmondja a központi kommunikációt, az EP-választás a bevándorlásról szól majd.

Tóth Kálmán arra kíváncsi, hogy Kecskés László hogyan érezte magát a beszámoló alatt. 19 beruházásról volt szó, abból 18 kormánypárti körzetben volt, a folyamatban lévőknél 3-1 az arány a fideszesek javára. Most ők is tehettek olyan javaslatokat, amiket el is fogadnak.

Megjegyzi, ők soha nem bántották emberi mivoltukban a fideszeseket, közben a polgármester kampányfőnökének felesége által jegyzett lapban undorító gyalázkodás zajlik.

Kecskés szerint ők másként kormányozták a várost, nemrég a

Halmágyi-féle szocitévében

arról beszéltek, hogy mennyi minden történt az ellenzéki körzetekben.


A Fidesz beleáll a politikai vitákba

Koczka Tibor alpolgármester (Fidesz) jelenti ezt ki, és felhívja a figyelmet, hogy pályázaton három pályát lehet kialakítani, viszont a kijelölt helyszín talajmechanikai szempontból nem megfelelő. Kéri, úgy adják be a pályázatot, hogy abban ne legyen pontos helyszín.

2019.04.30
A Fidesz nagyon támad
Nagy Jácint

A kisebbségbe szorult Fidesz heves politikai vitákat gerjeszt, jön a bevándorláspárti és szivárványkoalíció, Kecskés László szerint az Éljen Szombathely egy szórólapon hazudik és ketté akarják szakítani a várost, és olyanokat ígérnek, amit őszig nem tudnak teljesíteni.

Puskás melléáll, kijelenti, az a prospektus tele van csúsztatásokkal és hazugságokkal. És egy ismertetőt akar bemutatni, hogy 2014 óta milyen fejlesztések zajlottak a városban. Láthatóan készültek erre, Kecskés adta meg hozzá az alkalmat.

Meg is tartja ezt a bemutatót, hasonlót láttunk már korábbi közgyűlésen. Aztán kifejti, hogy az új többségnek csak megalapozatlan elképzelési vannak.


10:45 A két ülés közti beszámoló

Megszavazták, ezzel kezdenek, jöhetnek a politikai viták.

Illés Károly (Fidesz) Bangóné patkányozását hozza elő, Neményt kérdezi, mi a véleménye erről, méltónak tartja-e ezt a stílust.

Puskás azzal adja meg a szót Neménynek hogy

bevándorláspárti és szivárványkoalíció

.

2019.04.30
Puskás elővette a bevándorlópártizást, a többiek folytatták
Nagy Jácint

Nemény azt mondja, Bangóné nem a parlamentben mondta, ő nem az MSZP elnökségi tagja, nem a párt megyei vezetője és nem bevándorláspárti. Azt mondja, mindenkinek tiszteletben tartja az emberi méltóságát, nem különbözteti meg a szavazókat. A közgyűlésben sem a politikust látják egymásban. Kijelenti, nem tudják ezzel provokálni, a szombathelyiek tudják, milyen ember.

Kéri, fejezzék be a gyűlöletkampányt, az biztos, hogy ők nem gyűlölettel teli Szombathelyt akarnak. Nem az a dolguk, hogy erről vitázzanak, dolgozni kell.

Előhozza a víztorony melletti buszvárót, amit a Kétfarkú Kutyapárt helyezett ki Szombathely lassan utoléri Felcsútot, itt is le kell bontani a kétfarkúak színes buszváróját 2019. April 15. 15:33 , javasolja, maradjon ott, amit oda akartak építeni, annak is lenne másik helye. Minden buszmegálló fontos a városban.

Javasolja, fogalmazzanak meg kérést a minisztériumnak, hogy az M86-os a sárvári lehajtóig legyen ingyenes. Mert komoly gond, hogy akik nem akarnak fizetni, Zanaton hajtanak keresztül Ne legyen fizetős az M86-os zanati elkerülője - javasolja az Éljen Szombathely képviselőjelöltje 2019. April 25. 11:48 .

Azt is kéri, hogy a következő ülésre dolgozzák ki, hogy sok új építésű ingatlannál szabályozzák, hogy mennyi zöldterület és játszótér legyen. Azt is, hogy szombathelyi intézmény és többségi önkormányzati tulajdonú cég csak úgy köthessen szerződést képviselő vagy bizottsági tag érdekeltségével, ha azt a közgyűlés megtárgyalja.

Lendvai igent vagy nemet kér Neménytől Bangóné patkányozásának támogatása kapcsán.

Miután kitört róla a vita, Horváth Attila (baloldal) tájékoztatást kér, milyen döntések tették lehetővé, hogy olyan sok ház épült a Minerva lakóparkban. A Fidesz ugyanis az ellenzéket vádolja azzal, hogy ők tették ezt lehetővé.


10:25 A lakosságra is tartozik a Haladás ügye

Nemény András (baloldal) is a választási részvételre buzdít. Rettegi hozzászólására azt mondja, korábban a jogi bizottságnak tennie kellett volna valamit, most csak kármentést végeznek. Javasolja, hogy a két ülés közti beszámolót az ülés elején tárgyalják.

Balassa Péter (Jobbik) javasolja, hogy májusra készüljön egy beszámoló a temetőkkel kapcsolatban. A gazdasági és jogi bizottságot kéri, hogy első lépésként tárgyaljanak meg egy 17 éve húzódó víziközmű ügyet.

A Haladás helyzetéről nyilvános ülésen akar tárgyalni, mert a lakosságnak tudnia kell. Kéri, hogy Homlok Zsolt közölje, milyen lépéseket akar tenni, jöjjenek be a tulajdonosok az ülésre.

2019.04.30
Balassa a Haladás vezetőit is meg akarja kérdezni
Nagy Jácint

Tóth Kálmán (baloldal) is lakóparki utak átvételét javasolja, nem érti, miért tartják előkészítetlennek az ügyet, a bizottság már tárgyalhatta volna, azóta semmi új nem történt. Szerinte ez hatalmi arrogancia.

Rettegi nem érti az ellenséges hangulatot, ők is meg akarják tárgyalni az ügyet.

Lendvai Ferenc (Fidesz) is támogatja, hogy nyílt ülésen tárgyalják a Haladás-ügyét, közvetlenül az ebédszünet után.

Ipkovich György (baloldal) a fizetőparkolást módosítaná, egyelőre nem tudjuk, mivel. A Haladás-ügy kapcsán kéri, addig ne hozzanak döntést, amíg nem hallották a tulajdonosok véleményét.


10:20 Újratárgyalás

Rettegi Attila (Fidesz) és Takátsné Tenki Mária (Fidesz) közös előterjesztést tesz, egy múltkori döntést akarnak újratárgyalni, az önkormányzat átvett egy vízközmű társulattól több utat. De a társulat hamarosan megszűnik, így újra kell tárgyalni.

Közben megjelent a teremben Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő.

Takátsné Tenki Mária azt mondja, 150 családot érint az ügy, ami precedensértékű lehet, arról van szó, hogy az utaknak tökéletes állapotban kell lennie, amikor az önkormányzat átveszi azokat. Ahol nem ilyen, ott a lakóknak vállalniuk kell, hogy a saját költségükön állítják helyre.


10:10 Miről szól Molnár pere?

Puskás Tivadar polgármester (Fidesz) a május 26-i EP-választásokat hozza elő, azt mondja, Európa a mi keresztény nagy hazánk, és ezt a szellemiséget szeretnék megőrizni. Arra buzdít, hogy mindenki vegyen részt a választáson, mert csak akkor van erkölcsi jogunk bármit kritizálni. Nekünk az a legfontosabb, hogy az országunk Magyarország legyen.

2019.04.30
Molnár a munkaügyi döntések miatt indított pert
Nagy Jácint

Bejelenti, hogy Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) pert indított Molnár Miklós alpolgármester pert indított a szombathelyi polgármester munkaügyi intézkedései ellen 2019. April 15. 10:03 az önkormányzat ellen, az önkormányzat elkészítette az anyagot, most a bíróság döntésére várnak.

Molnár kijelenti, hogy a polgármester csúsztat. Ő a jogszerűtlen munkaügyi döntések miatt fordult a bírósághoz, szó sincs arról, hogy a tiszteletdíj visszaállítását kérte volna. Az anyagban egy szó sincs fizetésről, pénzről, és furcsának tartja, hogy zajló perről a közgyűlésen beszél a polgármester. Megemlíti, hogy 2006-ban Puskás is hasonló pert indított.

Puskás azt mondja, akkor egy jogszerűtlen döntés ellen indított pert, nem jogszerű lépésről. Molnár megjegyzi, amikor Puskás beadta a keresetet, még nem tudta, hogyan dönt majd a bíróság. Most is a bíróság dönt majd, hogy a polgármester jogszerűen vagy jogszerűtlenül járt-e el.


10:00 Várunk

Kezdeni kéne, de még semmi, néhányan lézengenek a teremben.


Ahogyan tegnap írtuk 150 millió forint kellene azonnal a Haladásnak, hogy indulhasson a következő szezonban 2019. April 29. 16:46 , a Haladás 150 millió forintot kér az önkormányzattól, különben veszélybe kerül az indulása a következő szezonban. Ez az ügy azonban később lesz napirenden, először azokat a rendeleteket tárgyalják, amiket az előző ülésen hozott, az új többség által szavazataival elfogadott döntések miatt kell módosítani Kedden befejezi a hatalomátvételt Szombathelyen a Fideszen kívüli többség 2019. April 28. 07:57 .

De szó lesz a vásárcsarnok felújításáról Le akarják faragni a szombathelyi vásárcsarnok felújítási költségeit, hogy beleférjenek a keretbe 2019. April 23. 07:29 , a Kisfaludy utca 2. alatti épület darabokban történő eladásáról Darabokban akarják eladni Szombathely egyik kultikus épületét 2019. April 29. 07:28 , a Szombathely név használatának megtiltásáról Tényleg elveszik a Szombathely név használatának jogát a fideszes propagandalaptól 2019. April 24. 17:39 is.

A közgyűlés hamarosan kezdődik, itt percről percre tudósítással, itt pedig élőképben Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről September 26. 09:28 közvetítjük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet