Miközben a Kisvárda elleni győzelemmel Győzött a Haladás Kisvárdán 2019. April 27. 19:01 újraéledtek a Haladás esélyei, hogy az első osztályban folytathassák, sűrű fellegek gyülekeznek a csapat felett.
A múlt héten írtunk már Első körben nincsen licenc 2019. April 25. 17:37 róla, hogy a Haladás nem kapta meg első körben a következő szezonra érvényes indulási engedélyt. A licenc egyébként az NBI-re és az NBII-re is vonatkozik, a bizottság hiányosnak találta a benyújtott dokumentumokat.
Ezeket május 3-ig, azaz péntekig lehet pótolni, addig azt is igazolni kell, hogy megfelelnek a licenc-szabályzatnak. Ha ezt elmulasztják, akkor május 8-án a bizottság lezárja az elsőfokú eljárást, és már nem lesz lehetőség a pótlásokra.
Ha nem fizetnek, nincs licenc
Információink szerint a fő probléma az, hogy a csapatnak gyorsan be kellene fizetnie 150 millió forintot, ennyi pénzük azonban nincs. Az önkormányzattól várják a megoldást, értesüléseink szerint
a keddi közgyűlésre terjesztették be a 150 millió kérelmüket.
Amire jelenleg nincs keret, a városvezetés azonban ki akarja fizettetni,és le akarja rázni magáról a felelősséget. Az önkormányzatnak ugyanakkor kistulajdonos, az eredeti, 100 milliós alaptőkéhez viszonyítva 10,2 százalék a tulajdonrésze. De ma már ez sem biztos.
A cég ugyanis tett egy olyan ígéretet, hogy 2018. január 1-től 200 millióra emelik fel az alaptőkét, ezt egyébként az MLSZ is elírta minden csapatnak. A Haladás nem tette meg, de ha megtette volna, akkor az önkormányzat tulajdonrésze 5,1 százalékosra csökkent volna.
Eltűnt az alaptőke, közel 400 millió mínusz van a helyén
Információink szerint azonban a cégnek már nincs meg az alaptőkéje, sőt, 390 millió mínusza van. Ami azt jelenti, hogy 500-600 millióra tehető a hiányzó pénz összege. Márpedig a licenc megszerzéséhez pozitív alaptőkét kell igazolni.
A Haladás állítólag egy 400 milliós szponzori támogatásban reménykedett idáig, ezt Homlok Zsolt, a HVSE elnökségi tagja, Mészáros Lőrinc lányának férje Benősül Mészáros Lőrinc családjába a HVSE elnöke 2017. May 29. 19:34 ígérte meg, de ez a pénz nem érkezett meg. Homlok cége egyébként 1,1 milliárd forintból újítja fel a szombathelyi Sportligetet Mészáros Lőrinc veje kelti új életre a szombathelyi sportligetet 2019. January 07. 13:20 .
És eddig csak az alaptőkéről volt szó, a működésre fordítható pénzek ebben nincsenek benne. Az említett 150 millió most a túlélés miatt kellene a Haladásnak, és azért, hogy bárhogyan is, de meglegyen a licenc, különben a csapat sem az NBI-ben, sem az NBII-ben nem indulhat jövőre.
Ahogyan egyik forrásunk fogalmazott, ha az ember tartozik valakinek 100 ezer forinttal, és ebből azonnal ki kell fizetnie 10 ezret, attól még a 90 ezres tartozás megmarad, csak egy kis levegőhöz jut az ember.
Ha a közgyűlés kedden megszavazza a 150 milliót, attól még hamarosan 600 milliót kell előteremtenie a cégnek, különben lehúzhatják a rolót.
Jelenleg azt sem tudni, mennyi pénz van Haladás számláján, hogyan állnak a pénzügyek, az utolsó információk még tavaly év végéről származnak. Most úgy kellene 150 milliót adni a cégnek, hogy nincs garancia arra, hogy egy-két hónap múlva nem zuhannak össze.
A felelősöket keresik
Információink szerint a városházán most felelősöket keresnek, megpróbálják az ügyet áttolni az ellenzékre, illetve a sporttal foglalkozó szakemberekre. Viszont a Haladás vezetőinek felelőssége elvitathatatlan, és a polgármesteré is.
Eddig ugyanis azoknak a cégeknek a beszámolói, üzleti tervei nem mentek be a közgyűlés elé, amelyekben 25 százaléknál kisebb az önkormányzati tulajdonrész. Ezeknél a tulajdonosi jogokat a polgármester gyakorolta, és ő delegáltjai vettek részt a cégek taggyűlésein, így egyedül neki voltak pontos indformációi, a többi képviselő nem jutott hozzá ezekhez az adatokhoz.
A közgyűlés a holnapi, keddi ülésén foglakozik az üggyel, a délelőtt tízkor kezdődő közgyűlésen történteket percről percre tudósítással és élőképben is közvetítjük.
Cikkünk megjelenése után Homlok Zsolt reagált:
Homlok Zsolt közleménye
Szombathely, 2019. május 1. Több ponton valótlanságot és csúsztatást tartalmazó írás jelent meg április 29-én a Szombathelyi Haladás labdarúgó-csapatának anyagi helyzetével kapcsolatban a Nyugat.hu hasábjain „150 millió forint kellene azonnal a Haladásnak, hogy indulhasson a következő szezonban” címmel. Az első osztályú labdarúgó-egyesület problémáit taglaló cikk szerint a finanszírozási gondokhoz hozzájárult, hogy „A Haladás állítólag egy 400 milliós szponzori támogatásban reménykedett idáig, ezt Homlok Zsolt, a HVSE elnökségi tagja, Mészáros Lőrinc lányának férje ígérte meg, de ez a pénz nem érkezett meg”.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a többségi tulajdonomban lévő Homlok Építő Zrt. 2018-ban is szponzorként támogatta a Szombathelyi Haladás munkáját. Idén februárban pedig a vállalat tulajdonos-vezérigazgatójaként az általam tett vállalásnak megfelelően újabb, megnövelt összegű szerződést írtam alá a labdarúgó-egyesület képviselőivel arról, hogy 2019-ben is reklámfelületek megvásárlásával segítsük a klub működését.
Ennek megfelelően a szurkolók az I. osztályú magyar labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének mérkőzésein a játékosok mezén, és további reklámfelületeken is találkozhatnak a Homlok Építő Zrt. logójával hétről-hétre. A támogatás révén pedig a Szombathelyi Haladás a tavaszi idényre újabb igazolásokat és erősítéseket tudott végrehajtani a játékoskeretében.
A Szombathelyi Haladással kötött reklámszerződés megújításával és a támogatás mértékének növelésével 2019-ben ismét Szombathely sportéletének első számú szereplője mellé álltam és a jövőben is minden lehetséges segítséget meg kívánok adni a helyi sportközösség támogatása, valamint a Szombathelyi Haladás által megfogalmazott célok megvalósítása érdekében.
Homlok Zsolt
a Homlok Építő Zrt. tulajdonosa