18 évet kaphat az arlói fiatal, aki két éve halálra vert egy idős férfit

A fiatalember többször megrúgta az idős férfi fejét, kétszer az arcára, háromszor pedig a nyakára taposott, majd elhagyta a helyszínt.

A vádlott 2015. szeptember 27-én az arlói búcsú után a helyi italboltban italozott, ugyanott, ahol a későbbi áldozat, a 67 éves férfi is. Amikor utóbbi este távozni akart a kocsmából, a vádlott felajánlotta neki a segítségét.

Útközben a sértett szidalmazta, vitatkozni kezdtek, a vádlott erre ellökte az idősebb férfit, aki hanyatt a földre esett. A fiatalember ekkor többször megrúgta a fejét, kétszer az arcára, háromszor pedig a nyakára taposott, majd elhagyta a helyszínt. A sértett a helyszínen meghalt, a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

A vádlott később visszament a helyszínre, ahol a rendőrök elfogták.

A férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a Miskolci Törvényszék tizennyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője három napon belül nyilatkozik az esetleges fellebbezésről.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló