Hálapénz elfogadásával gyanúsítanak két budapesti főorvost

Az íróasztalfiókokban közel kétszáz olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek a hálapénzt adták át.

Egy fővárosi kórház két főorvosát és egy asszisztenst hallgattak ki hálapénz elfogadása miatt a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást a BRFK. A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa 2021 júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől, a pénzből egyikük asszisztense is részesült - írták.

A nyomozók szeptember 8-án kutatást tartottak a két főorvos rendelőjében, ahol az íróasztalfiókokban közel kétszáz olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek a hálapénzt adták át.

A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök 14 rendbeli vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak nem tettek vallomást, az eljárás során szabadlábon védekeznek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek