Nem ritka, hogy az ország különböző pontjairól, csak azért indulnak el Zamárdiba, hogy egy kis összetákolt bódéban a Mókus utcában kirendeljek a maguk harcsáját, csukáját vagy keszegét. Persze, van hekk is, de azt csak rutintalanok merik kérni, aki tud valamit, ilyen kéréssel nem mer odaállni Karcsi bá elé.
Az öregnél lelkesebb támogatója a balatoni halfogyasztásnak valószínűleg nincs, bár az igaz, hogy ha a kedvességét nézzük, hozzá képest Shrek egy kifinomult modorú illemtanár, akinek még a brit királyi család is rimánkodik egy-egy órájáért.
Szóval Halas Karcsi nem az a klasszikus értelemben vett vendéglátós típus, de tény, hogy aki ezen átlendül, az mennyeit fog enni. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én azért nem voltam eddig nagy keszeg fogyasztó, mert amikor először próbáltam - 6-7 éve - csak a szálkákkal való küzdelemből állt az egész - és nem én nyertem. Persze, hogy szkeptikusan álltam a "Szálka nélküli keszeg" felirathoz a sütő fölött, de a kíváncsiságom végül felülkerekedett a józan eszemen. Szerencsére!
A barátaim közül ketten maradtak a jól bevált rántott harcsafilénél, a sztár mégis a társaság negyedik tagjának tányérján landolt. A majd félkilós csukának a környező asztaloktól is csodájára jártak. Mondjuk csajozni nem lehetett vele, mert a sajátos kinézetű, értsd: ijesztően ronda, halra csak a férfiak csettintettek elismerően.
Az ízekről túl sokat nem tudok írni, annyira érezni a rutint, a Balaton és a hal szeretetét, hogy az elmondhatatlan. Aki a déli parton nyaral, vagy csak átutazóban van és megéhezik, erősen ajánlott, hogy kipróbálja a Mókus utcai egységet. Ja, vannak persze nem halas ételek is, ha esetleg az asszony tartana a szálkáktól.
A számla miatt sem érdemes aggódni, semmivel sem drágább mint a parti büfék, de klasszisokkal jobb. A miénk 12 ezer magasságában volt, de volt, aki a tisztes méretű főételt még lefojtotta négy palacsintával. Ja és volt szörp, fröccs és sör is. Meg persze savanyúság. Meg kenyér...
