A kőszegi származású bokszoló simán verte bosnyák ellenfelét.
Az olimpiai ötödik helyezett, kőszegi származású bokszoló, Hámori Luca idén elsősorban a szeptemberi Európa-bajnokságra koncentrál, de több más versenyen is indul, szerdán például profiként debütált azon a gálán, amelyen a hazai szövetség a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóra emlékezett születésének századik évfordulója alkalmából a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
Az este során Hámori bosnyák riválissal csapott össze, és egyhangú pontozással nyert.
Hámori Luca egyébként a jövőben is elsősorban az amatőr bokszra koncentrál és a célja, hogy a Los Angeles-i olimpián jól szerepeljen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!