Három év két rúd szalámiért

A sárvári bíróság a vádlottal szemben 3798 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A Sárvári Járásbíróság rablás bűntette miatt a különös visszaeső, letartóztatásban lévő vádlottat 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott csak a szabadságvesztés háromnegyed részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottal szemben 3798 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A vádlott 2023. március 30-án 19 óra körül – ittas állapotban – Sárváron, a Batthyány utcában lévő boltba ment, s ott különböző élelmiszereket vásárolt, valamint a ruházatába rejtett 2 rúd, összesen 3798 forint értékű szalámit. A termékek egy részét – a két rúd szalámi kivételével – kifizette, majd távozott az üzletből. Cselekményét az áruház üzletvezető helyettese észlelte, értesítette a rendőrséget, majd a vádlott után ment, s a parkolóban felszólította, hogy menjen vele vissza az üzletbe, s a szalámit is fizesse ki.

Ekkor a vádlott a kifizetett termékeket, valamint a két rúd szalámit is a földre dobta, szóváltás alakult ki közte és a sértett között, majd két-három alkalommal meglökte a sértettet, s próbálta megütni őt, azonban a sértett az ütés elől elhajolt és hátrált a terhelttől. Miközben a sértett hátrált a vádlott elől, a vádlott ment a sértett után, s a sértett az áruház bejárati ajtajának közelében két kézzel átölelte a vádlottat, hogy megnyugtassa. A vádlott szabadulni próbált a sértett öleléséből úgy, hogy oldalra próbált kifordulni, ennek során a sértett megcsúszott és a földre esett. A vádlott ekkor a földön fekvő sértettet egyszer combon rúgta, majd miközben a sértett visszament az áruházba, a vádlott a földre ledobott élelmiszereket összeszedte, s távozott a helyszínről.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, amelyet tudomásul vettek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek