Három halálos közúti baleset volt péntek éjjel

Egy esetben ittas volt a sofőr.

Halálos baleset Hajdúnánáson, ittas volt a sofőr

Dobó Dénes, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint egy személygépkocsi vezetője nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, egy jobbra ívelő kanyarban megcsúszott és egy vízelvezető árokba csapódott.

A balesetben a jármű vezetője könnyű, míg utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása során életét vesztette.

A járművezetőnél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, a járőrök a helyi lakost további mintavételre előállították a hajdúnánási rendőrkapitányságra - jelezte a rendőrségi sajtószóvivő.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Halálos baleset történt a 6-os főúton Szekszárd és Kakasd között

Összeütközött két autó a 6-os főúton, a balesetben az elsődleges információk szerint egy ember a helyszínen meghalt, egy másik sérültet a mentők látnak el - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel pénteken késő este.

A közlemény szerint a műszaki mentés idejére a főút Szekszárd és Kakasd közötti szakaszát teljes szélességében lezárták.

Halálos baleset történt Kaposváron

Meghalt egy ember, miután autójával lesodródott az úttestről, és egy út menti ház falának ütközött a kaposvári Berzsenyi utcában péntek éjjel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló