Három útszakaszt újítanak fel Vas vármegyében a nyár végéig

Országosan közel 120 kilométeren újítják fel az állami közúthálózatot, ebből Vas vármegyében 5,4 kilométernyi utat.

Országszerte közel 120 kilométeren, összesen több mint 41,4 milliárd forint értékben indultak újra az ősszel elkezdett teljeskörű burkolatfelújítások az állami kezelésű közúthálózaton. A beruházások többsége hazai, költségvetési forrásból újul meg, közölte lapunkkal az Építési és Közlekedési Minisztérium által felügyelt Magyar Közút Nonprofit Zrt., mely nemrég zárta le a 2022/23-as téli üzemeltetési időszakát, Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál 2023. March 17. 09:34 így újra az útfelújítások kerültek középpontba.

A márciusban induló vagy folytatódó felújítások közül a leghosszabb szakaszon, 16 kilométeren a Csongrád-Csanád vármegyei 4405-ös Derekegyház-Nagymágocs-Székkutas összekötő út újul meg (több mint 12 milliárd forint), valamint a Békés és Csongrád-Csanád vármegyét is érintő 4406-os Orosháza-Szentes összekötő út 13,2 kilométeren (több mint 9 milliárd forint értékben). Mindkettő a hazai finanszírozású Kiemelt Társadalmi Igények Programban. A harmadik legnagyobb értékű beruházás 1,6 milliárd forintos árával a Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út közel 6,4 kilométeres szakaszának felújítása, mely Bodrogkisfaludot, Bodrogkeresztúrt és Tokajt is érinti.

Vas vármegyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az alábbi szakaszok újulhatnak meg teljeskörűen:

  • A Szombathely-Pornóapáti összekötő, 8713. számú út 1783 méteren. Nárai kül- és belterületén a munkálatok várhatóan április elejétől júliusig tartanak.
  • A Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő, 8611. számú út 2085 méteren. Ez Kenyeri belterületén már elkezdődött, és előreláthatólag augusztusig befejeződik.
  • Az Egyházasrádóc-Nagykölked összekötő, 8709. számú út 1535 méteren. Nagykölked bel- és külterületén április második felében indul, s várhatóan augusztusig tart a felújítás.
  • Úthibák Nárai és Szombathely között
    Stifter András

    A folyamatban lévő útfelújítási projektek mellett a Magyar Közút további útfelújítási munkák és programok előkészítésén is dolgozik, hogy ha újabb források nyílnak meg, akkor a lehető leghamarabb indulhassanak el újabb, teljes körű felújítási munkák az állami közúthálózaton.

    Az útfelújítások mellett a Magyar Közút a mérnökségein keresztül folyamatosan, előre meghatározott sorrend alapján végzi országszerte a kezelésébe tartozó szakaszokon a kátyúzási munkákat is, immár tartósabb, melegaszfaltos technológiával.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Kapcsolódó cikkeink

    Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál

    Elkezdődhetnek a helyi jellegű javítási munkálatok.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet