Hasba szúrta áldozatát a körmendi rabló, itt a fotója

Őt keresik a rendőrök. Dulakodás után a saját lakásáaban szúrta meg áldozatát.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomoz felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, és az alábbi férfit keresik:

Nyugat.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható ember az ablak betörését követően jutott be egy körmendi lakóházba december 18-án valamennyivel déli tizenkettő előtt, és az ingatlanban tartózkodó férfit a nála lévő késsel az értékei átadására szólította fel. A sértett viszont ellenállt a követelésnek. Dulakodás alakult ki, amelynek során a gyanúsított hastájékon szúrta a sértettet, majd elmenekült a helyszínről.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható személyt felismeri, vagy vele kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06/80/555-111-es zöld számán (hétfő-csütörtök: 8-16 óra között, péntek: 8-13 óra között), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló