Hat dunántúli város írt alá együttműködési megállapodást

Érdekes, hogy a szövetség, amelynek Szombathely is a tagja, átível a politikai árkokon.

„A Pannon Városok Szövetségének közgyűlésén egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk a közös együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásával, melyet a házigazda Keszthely, valamint Veszprém, Zalaegerszeg, Kőszeg, Tata és Pápa polgármestereivel együtt jegyeztünk” - írja szerdai Facebook-bejegyzésében Nemény András.

A szombathelyi polgármester hozzáteszi: „Közös célunk a gazdasági fejlesztések összehangolása, a kibővített kapcsolatrendszeri tőke fejlesztése, valamint a hasonló adottságokkal rendelkező városok tapasztalatainak és jógyakorlatainak átadása és a regionális pályázatok együttes előkészítése.”

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a szövetség láthatóan átível a politikai pártokon, amelynek a választások után talán még a korábbiaknál is komolyabb üzenete van.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság