Kommandósok verték szét a romanapot Kutason

A több száz roma csak szórakozni akart, amikor ketten közülük kimentek pisilni az utcára.

A hagyományos romanapot szervezték meg szombaton a Somogy megyei Kutason. Mivel a romákat nem engedték be a Művelődési házba, így annak parkjában rendezték meg a lecsófőzéses bulit, amin folyamatosan léptek fel a roma hagyományőrző zenekarok.

A balhé akkor kezdődött, amikor esni kezdett az eső, a szórakozókat pedig ennek ellenére továbbra sem engedték be az épületbe. Kér bulizó pedig, nem tetszését kifejezve, a ház elé ment vizelni. A rendőrök pedig számon kérték és igazoltatták is őket.

Arról már különböznek a vélemények, hogy ezután mi történt, de nagyjából úgy tudjuk rekonstruálni a történteket, hogy rendőrök és a vizelők szóváltásba keveredtek, majd utóbbiakat megbilincselték, hogy előállítsák őket. Ekkor érkezett az egyik megbilincselt felesége és megtépte az egyik rendőrt. Az egyébként a videón is látszik, hogy az egyik egyenruhás pólója erősen meg van szaggatva.

Seres István Pilu

Seres István Pilu posted a video to his Timeline.

Seres István Pilu

Seres István Pilu posted a video to his Timeline.

Ami ezután történt arról egyelőre csak az egyik féltől tudunk. A rendőrök erősítést hívtak, akik aztán már nem kérdeztek semmit, csak a gumibotokat vették elő, szétkergetve ezzel a szórakozni vágyó tömeget.

Szemtanúk azt állítják, hogy a kommandósok kérdezés nélkül ütöttek mindenkit, aki arra járt. De nem kímélték az autókat sem. Fényszórókat vertek be és kocsiajtókat horpasztottak be.

Az ügyben jelenleg a Somogy megyei büntetőügyészség nyomoz. Próbáltuk őket elérni, de eddig nem sikerült.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló