Már 27. percben megszerezte a vezetést a Szombathelyi Haladás a rendkivül rossz napot kifogó Vasas ellen. Bosnjak beadására Kamenár érkezett, de a labda helyett Mészárost találta el, a labda így Kovácshoz került, aki közelről az üres kapuba lőtt. 1-0
Az első félidőben más említésre méltó nem történt a borzalmas színvonalú mérkőzésen.
A szünet azonban jót tett a vasiaknak a Haladás elkezdett játszani. A 48. percben Rácz lőtt szenzációs gólt (2-0), míg a 60. percben Ramos használta ki a gyengélkedő Vasas védelmének megingását. 3-0.
A Vasas ezt követően már nem tudott talpra állni, Egerszeginek volt ugyan egy helyzete a 78. percben, amit Király hatalmas bravúrral védett, de fővárosiak mai produkciója nem érdemelt pontot, a szombathelyi győzelem teljesen megérdemelt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!