Egy 58 éves kallósdi férfit vettek őrizetbe.
A rendőrök szerdán, kora délután Kallósd külterületén, egy hétvégi házhoz tartozó területen, 28 tő élő cannabis növénynek tűnő, valamint 8 tő kiszáradt kábítószergyanús zöld növényt találtak - írja a Police.hu. A pince egyik hőálló fóliával fedett helyiségében további kábítószergyanús szárított növényi részek, levelek voltak.
A képpre kattintva további helyszíni fotókat is láthatnak
Police.hu
A házkutatás során a rendőrök találtak még két engedély nélkül tartott vadászfegyvert, több száz lőszert, valamint hangtompítót is, amiket a kábítószer termesztéséhez használt eszközökkel együtt lefoglaltak.
A nyomozók a helyszínen elfogták az 58 éves kallósdi férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett eljárást indítottak ellene kábítószer birtoklása, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.