Helyreállt a megszokott közlekedési rend a Keleti pályaudvaron

Déltől már az eredeti közlekedési rend érvényes, pár perces késések még előfordulnak.

Befejezték a helyreállítást a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, így már Kőbánya-felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás a vasúti közlekedésben – közölte a Mávinform kedden kora délután.

A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról érkező InterCity vonat öt személykocsija. Senki nem sérült meg, de a baleset a vasúti közlekedésben jelentős fennakadásokat okozott.

A vasúttársaság most azt írta, a műszaki mentést már vasárnap éjszaka megkezdték, hétfőn kora délután az utolsó kisiklott kocsi beemelése is megtörtént.

A műszaki mentés során végül sikerült mind az öt járművet emelőberendezésekkel visszahelyezni a sínekre, így nem volt szükség a vasúti daru bevetésére, illetve az ezzel járó felsővezeték-rendszer elbontására, ami a kárelhárítás idejét is meghosszabbította volna – tették hozzá.

Már vasárnap késő estétől a MÁV mintegy száz munkatársa dolgozott a helyszínen, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az ország egyik legfontosabb vasútállomásán – közölték.

A helyreállítást követően kedd hajnaltól a hatvani, a miskolci, valamint az újszászi, a szolnoki, illetve a békéscsabai vonalon a vonatok nagy része a Keleti pályaudvarra érkezett, mert a Kőbánya-felső felé vezető három vágányon feloldották a korlátozásokat, majd a délelőtti órákban fokozatosan állt vissza a rend a hegyeshalmi és a pécsi vonalon is, miután a két ferencvárosi vágányon is megindulhatott a forgalom.

Déltől már az eredeti közlekedési rend érvényes, pár perces késések még előfordulnak – áll a vasúttársaság közleményében.

Működik a Keleti pályaudvar, a MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint helyreállt a vasúti közlekedés – közölte az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Lázár János bejegyzésében kiemelte, köszönettel és elismeréssel tartozunk mindenekelőtt annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán, valamint megköszönte az utasok türelmét, megértését és közreműködését is.

Megköszönte továbbá azoknak a médiatermékeknek a munkáját is, amelyek gyors és korrekt tájékoztatást adtak, ellentétben azokkal az orgánumokkal, amelyek néhány politikussal együtt „a pánikkeltést és uszítást választották". Ez biztos nem segített sem az utasokon, sem a kialakult helyzeten, sem pedig a MÁV munkatársain – állapította meg.

A miniszter Vitézy Dávidra utalva úgy fogalmazott, hogy „Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen, közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tarják az országot".

Azok a fejlesztések, amelyekre hivatkozik és amelyeket a szankciós infláció miatt át kellett ütemezni, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg – hangsúlyozta Lázár János, megjegyezve, hogy még akkor sem, ha Vitézy Dávid „főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul".

„A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt" – írta a miniszter.

Lázár János azt hangoztatta, hogy az elmúlt 15 évben történt a legtöbb fejlesztés.

„Sok, de nem elég. Több kell, sokkal több. Ezért hirdettem meg az 5 pontos közlekedési akciótervet. Nagy szavak és látványtervek helyett előbb sok kis tett kell. A hergelés és hőbörgés ezen nem segít! Sőt! Csak árt" – zárta sorait a miniszter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet