A hétvégén ismét díjakat adott át a Citistar Selencion nevű rendezvény, mára már közismert, hogy pénzért megvásárolható, semmit sem érő, a jelentkezőhöz igazított kamudíjakat adnak át itt.
A Facebookon találtunk több bejegyzést, ami a díjátadóról szól, és ami miatt most igazán érdekes a dolog:
Hende Csaba az országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője volt a díjátadó védnöke, és ő adta át az úgynevezett szakmai díjakat.
A furcsa nevű díjátadóról (a selencion szó egyik nyelven sem jelent semmit) már öt éve írtunk
Egy furcsa díjátadó Szombathelyen: Citistar Selencion 2013. March 17. 08:00 . 2009-ben indította egy házaspár, a lényege, hogy vállalkozókat, szakembereket keresnek meg, és közlik, hogy a szakmai zsűri őket választotta saját területük legjobbjának. (Arról, hogy kik alkotják ezt a szakmai zsűrit, semmit nem tudni.) Hozzáteszik, hogy a díjátadó viszont pénzbe kerül, ha vacsorát is kérnek, az is.
Egy furcsa díjátadó Szombathelyen: Citistar Selencion
2009-ben alapították a díjat, de eddig már hétszer választottak év emberét, sőt a piaci igényeknek megfelelően az év rétesháza, pilates oktatója vagy éppen menüje is oklevelet kap. Olvasói levél alapján kezdtünk el nyomozni a Citistar Selencion szombathelyi díjátadó után. A díjat 2009-ben alapított a Citistar nevű helyi weboldal - ám a szakmai összefogásra hivatkozó cég érdekes módon osztja díjakat.
2013-ban a részvételért 3500 forintot kértek, vacsorával 6500 volt a tarifa. És ezért kaptak egy párszáz forintot érő díjat és oklevelet. Ha valaki utánaszámol, és megnézi, hogy egy-egy alkalommal 20-25 díjat és átadnak, akkor kijön, hogy egész szép összeget lehet így kasszírozni.
A díjakat kategóriánként adják, ezeket viszont a jelentkezőkhöz igazítják. Volt már Év kiváló Coop Forrás Boltvezető díj és Év kiváló Spar boltvezető-helyettes díj, de
Év polgárőre
,műkörmöse
ésszaunamestere díj
is.A szervező rendőröket küldött a Nyugat szerkesztőségére
Egyébként 2013-ban megjelent cikkünk után a díjátadó főszervezője rendőröket küldött
Rendőröket küldött a Nyugatra a Citistar Selencion 2013. March 19. 16:32 a Nyugat szerkesztőségére, azt hogy milyen jogon és jogszabály alapján tette ezt, ma sem tudjuk. A rendőrök főszerkesztőnket akarták igazoltatni azzal, hogy feljelentés érkezett ellene, miután közöltük, hogy a lap minden adata nyilvános és elérhető, távoztak. Mi pedig a Szombathely rendőrkapitányához fordultunk.
Az ügyben vizsgálat indult, ennek eredményeként kiderült, hogy a rendőröknek nem volt jogi lehetőségük
Nem volt joguk igazoltatni a Nyugat.hu főszerkesztőjét 2013. April 08. 11:58 arra, hogy igazoltassák a főszerkesztőt, mivel személyazonossága ismert. Sőt, egy olvasó feljelentése alapján a szerkesztőségbe sem mehetnek be. Mint kiderült, az említett főszervező maga is rendőr volt korábban. Az ügynek számunkra nem volt folytatása.
Hende Csaba most ehhez a díjátadóhoz adta a nevét és az arcát. Reméljük, neki nem kellett fizetnie a részvételért.