Hende Csaba ma elnézést kért

Egy kampánygyűlésen valótlan állított Vadai Ágnesről.

Bocsánatot kérek Vadai Ágnestől, mert egy lakossági fórumon azt a valótlan tényt állítottam, hogy ellene az ügyészség vádat emelt. Ezzel szemben a való tény az, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem, azonban Vadai Ágnessel szemben nem folyik büntetőeljárás

- ezt a közleményt juttatta el Hende Csaba az MTI-hez.

Hende Csaba 2014 március 16-án, egy kunszállási kampányfórumon állította ezt Vadai Ágnesről, a Demokratikus Koalíció politikusáról, amikor előadást tartott a hadsereg négy évvel korábbi állapotáról, felidézte, hogy mintegy száz esetben volt kénytelen feljelentést tenni. A korábban honvédelmi államtitkárként dolgozó Vadaival kapcsolatban elmondta, hogy saját honlapjának kezelésére két gazdasági társasággal kötött szerződést. Az is kifejtette, hogy a felperesnek saját honlapja kezelését saját jövedelméből kellett volna fizetnie, és kijelentette, hogy az ügyészség vádat emelt a felperes ellen.

Saját költségén kell bocsánatot kérnie

A közszolgálati média tudósított a fórumról és idézte Hende kijelentését is a vádemelésről, de a Központi Nyomozó Főügyészség egy hónappal később cáfolta az állítást, Vadai Ágnes keresetet nyújtott be jó hírneve, becsülete, és emberi méltósága megsértésének megállapításáért.

A Veszprémi Törvényszék korábban első fokon már Vadainak adott igazat. Az ítélet szerint Hendének 100 ezer forint sérelmi díjat kell fizetnie Vadainak, és a saját költségén kell bocsánatot kérnie a Hír Tv-ben, a Magyar Nemzetben és az MTI útján.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet