Egyik nap a szerb legfőbb ügyésszel, a másik nap Niger védelmi miniszterével. Megy a munka ezerrel.
Szép számmal gyülekeznek az utóbbi időben Hende Csaba Facebook-oldalán a posztok. Szombathely országgyűlési képviselője az elmúlt kép napban kétszer is beszámolt arról, milyen komoly vendégei voltak a Parlamentben.
Hétfőn például Niger védelmi miniszterét Alkassoum Indatout látta vendégül. Bejegyzése szerint vele "a gazdaságot és a terrorizmus elleni küzdelmet érintő legfontosabb kérdésekről" tárgyalt, konkrétumokat viszont nem osztott meg.
Hende Csaba és a nigeri védelmi miniszter
Facebook/Hende Csaba
Kedden pedig a szerb legfőbb ügyész, Zagorka Dolovac volt a vendége, akivel az "igazságszolgáltatás legfontosabb területeiről, valamint aktuálpolitikai kérdésekről" egyeztetett. Hogy ez alatt pontosan mit is ért, az ebben az esetben sem derült ki.
Hende Csaba munka közben
Facebook/Hende Csaba
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!