Hétfő reggel a fertőmeggyesi (Mörbisch) szennyvíztisztító közvetlen közelében találtak egy holttestet. Mint kiderült, egy 22 éves Nezsideri járásbeli fiatal férfiről van szó, akinek személyautója is a közelben parkolt.
Hogy halálát mi okozta, azt egyelőre nem lehet tudni, a rendőrség tájékoztatása szerint azonban a fiatal férfi testén több sérülést is találtak. Az APA-nak egy szóvivő azt nyilatkozta, hogy a rendőrség már nyomozást folytat az ügyben, a boncolást a mai nap folyamán végzik majd el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!