Hova tűnt a HVSE kézilabdacsapata?

Megszűnt a világ egyik legnépszerűbb sportja a centenáriumát ünneplő egyesületnél?

Nem sikerült valami fényesen a Haladás VSE centenáriuma. És akkor még finoman fogalmaztunk. Nem elég, hogy a focicsapat, dacára annak, hogy új, impozáns létesítményt kapott, tizenegy év után búcsúzni kényszerült az élvonaltól, az egyesület másik szakosztálya, a női kézilabda sem tudott megragadni az NB I/B-ben.

Utóbbi esetében akár legyinthetnénk is, hiszen semmi újdonság nem történt, zsinórban harmadik éve zártak a zöld-fehérek a vonal alján a másodosztály nyugati csoportjában (idén 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 18 vereséggel lettek utolsók). Nagy különbség azonban, hogy eddig mindig megmenekültek, mindig akadt ugyanis olyan alacsonyabb osztályú együttes, amely nem vállalta a feljutást.

Mi lesz veled HVSE-kézilabda?
Garai Antal Atom

Most azonban menthetetlennek bizonyult a történet. Sőt, egyszerűen eltűnt a kézilabda térképéről a HVSE Sport Kft. A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalosan is közzétette a 2019/2020-as szezon résztvevőit, és hiába kerestük, a „kisebbik szombathelyi” csapat nevével sehol sem találkozunk. Sem ahonnan kiestek, az NB I/B-ben, sem pedig ahol indulniuk kellene, az NB II-ben. Ezek alapján tehát nagyon úgy tűnik, hogy még a harmadosztályt sem vállalták a zöld-fehérek.

Így sem maradunk azonban másodosztályú kézilabda nélkül a vasi megyeszékhelyen, ugyanis a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia U19-es csapatának szoríthatnak a sportbarátok az NB I/B nyugati csoportjában.

Amire pedig a legbüszkébbek lehetünk a városban: az SZKKA felnőtt csapata történelmi sikert aratott a mögöttünk hagyott szezonban, veretlenül lett bajnokok az NB I/B-ben, így 44 év után újra találkozhatunk a szombathelyi lányokkal a világ egyik legerősebb bajnokságában, a magyar első ligában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport