Húsz éves az euró

Az európai közös valutát 2002. január elsején vezették be 12 országban.

Sok éves előkészítést követően 2002-ben vált fizikai valósággá az Európai Unió közös fizetőeszköze, az euró. Az eurózóna 12 országában ekkor váltotta fel a nemzeti valutákat a közös bankó, ekkor szűnt meg például a német márka, a francia frank, vagy épp az olasz líra.

Azóta egyre több ország fizetőeszközévé vált, mára már 19 országban vannak forgalomban euróbankjegyek - és érmék. 340 millió ember használja őket – emlékezett meg az évfordulóról az Euronews.

A következő években Bulgária, Horvátország és Románia is csatlakozhat a közös európai pénzt használó országokhoz. Magyarország esetében még céldátum sincs, idén mind az MNB, mind a pénzügyminiszter is többször is hangsúlyozta, hogy majd akkor lesz, ha az ország fejlettségi szintje ezt indokolja, a koronavírus miatti gazdasági válságkezelésnél pedig mindkét fél egyaránt hasznosnak tartotta, hogy önálló nemzeti valutája van az országnak. 

A dollár globális tartalékvaluta-státusza töretlen, és a jegybanki tartalékok 60 százalékát adja globálisan, az európai fizetőeszköz a második helyet szerezte meg, a központi banki tartalékok 20 százalékát adja világszerte. Az euró ötlete már az 1970-es években is felmerült, hogy egyszerűbbé tegye az EU-n belüli kereskedelmi kapcsolatokat, és a dollár vetélytársaként léphessen fel – idézi az Index.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság