Húszezren a tiszta választásért

Várják a választás tisztaságát ellenőrző aktivisták jelentkezését.

A 2022. évi országgyűlési választások tisztasága szempontjából alapvető fontosságú, hogy minden szavazókörben legyen két olyan felkészült szavazatszámláló, aki független a kormánypártoktól.

Ezt felismerve 2021 májusában az ellenzéki összefogás hat pártjának elnöke megbízta a Tiszta Választásokért Alapítványt azzal, hogy segítse elő a közös listát állító pártok szavazatszámlálóinak koordinálását. - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Az együttműködés eredményeként született meg a 20k22 projekt, amely segíti a hatpárti közös toborzást, a jelentkezők képzését és delegálását, továbbá biztosítja az esetleges választási incidensek összegyűjtését, valamint a szavazóköri eredmények alternatív összesítését.

A 20k22 projekt együttműködik a civil szavazatszámlálókat már 2018-ban toborzó Számoljuk Együtt Mozgalommal (SZEM) is annak érdekében, hogy a közös listát állító pártok a SZEM önkénteseit is delegálják a szavazatszámláló bizottságokba.

Köszönjük annak a több mint 10 ezer jelentkezőnek, akik az elmúlt hetekben már jelentkeztek szavazatszámlálónak. Várjuk továbbra is a választás tisztaságát vigyázó aktivisták jelentkezését: célunk, hogy még ebben az évben elérjük a 20 ezer fős létszámot.

Annak érdekében, hogy elejét vegyük a választásokon elkövetett visszaéléseknek és szabálytalanságoknak, minden önkéntesre szükség van!

Hatpárti szavazatszámlálónak a  www.20k.hu honlapon, vagy a  facebook.com/20k22 oldalon lehet jelentkezni.

DK

Jobbik

LMP

MMM

Momentum

MSZP

Párbeszéd

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet