Idén már krisztusi korba lép a Bloomsday – Dublin hőse ismét besétál Szombathelyre

A négynapos fesztiválon megünnepelhetjük az 50 éves ír-magyar diplomáciai kapcsolatokat is.

2026-ban is tiszteletét teszi Szombathelyen Leopold Bloom, a világirodalom dublini hőse. A Bloomsday ezúttal június 12–16. között várja majd az érdeklődőket, így programokban biztosan nem lesz hiány.

James Joyce Ulysses című regényének főszereplője egy szombathelyi származású magyar zsidó család leszármazottjaként jelenik meg a történetben. Apja, Virág Rudolf Szombathelyről indulva végül Dublinba emigrált, nevét Bloomra változtatva. A helytörténeti kutatások – különösen Orbán Róbert munkái – feltárták, hogy az 1800-as években valóban élt egy Blum család a Fő tér 41. szám alatt.

Bloomsday sajtótájékoztató
Szántó István, Zsirai Dóra, Horváth Soma, Csapláros Andrea, Salamon Júlia és Vincze Bence
NR (mobilfotó)

Ez a felfedezés pedig végleg összekapcsolta az elképzelt történetet a valósággal, akárcsak a Joyce-szobor, amely a Fő téri ház falából lép ki, mintha téren és időn is átlépne. Az 1994 óta íródó történet pedig immár a 33. fejezetéhez érkezett. Erről Horváth Soma, Szombathely MJV kultúráért is felelős alpolgármestere; Zsirai Dóra, az AGORA Savaria NKft. kulturális szolgáltatások szakmacsoport-vezetője; Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója; Szántó István, a Murális Műhely és Symposion szakmai vezetője; Salamon Júlia művészettörténész, az Új Irokéz Galéria képviseletében; valamint Vincze Bence író, a Joyce Irodalmi Klub vezetője tájékoztatták a nagyérdeműt kedden, a déli órákban, a Schrammel-gyűjtemény udvarán.

A sajtótájékoztató kezdő taktusait Bujtás Ervin gitárjátéka és éneke jelentette, majd Prieger Szabolcs, az esemény önkéntese és szpíkere ragadta magához a szót, hogy a tőle megszokott lazasággal vezényelje le az eseményt.

Bloomsday sajtótájékoztató
Prieger Szabolcs
NR (mobilfotó)

Hamar kiderült, hogy a megszokott recept nem változott: idén is lesz irodalom, színház, könnyűzene, és ezúttal az Ulysses 11. és 12. fejezete költözik majd a falakra, amelyeket Szántó István, valamint az ír James Earley készítenek el.

„Bloomsday egyszerre ünnep és párbeszéd, hiszen lehetőséget teremt a klasszikus irodalom kortárs értelmezésekkel, új művészeti formákkal és a különböző generációk találkozásának megtöltésével”

– mondta Horváth Soma.

„Idén is a péntek és a szombat lesz a két fő napunk, amikor gyakorlatilag egymást érik, sőt néha még átfedésben, párhuzamosan zajlanak a programok”

– tette hozzá Zsirai Dóra.

„Egymást formáljuk, ez lesz a Leopold Bloom Művészeti Alap kiállításának címe, és jelzi a gyűjtemény átalakulását. Egy nagyon izgalmas kiállításra számíthatunk”

– mondta Csapláros Andrea.

Bloomsday sajtótájékoztató
Csapláros Andrea
NR (mobilfotó)

„Idén már az ötödik alkalom, hogy lesz egy magyar és egy ír résztvevő. Ebben az évben eljutottunk a 11. és a 12. fejezethez, és ennek a vizuális lekövetése valósul meg. Ezután pedig már csak 6 fejezetnek kell elkészülnie, hogy teljes legyen a Murális Műhely alkotásainak sora”

– tudtuk meg Szántó Istvántól.

„Összesen 4 könyvbemutatónk lesz az 5 nap alatt, ez is egyfajta „Ithaca IC”-s összekötő gesztus akart lenni”

– jelezte Vincze Bence.

„Ha az elmúlt öt évre tekintünk rá, akkor azt vehetjük észre, hogy az Irokéz Galéria nagyon következetesen a hazai középgenerációs kortárs festészetből válogat. Ezt egyébként mindig szóló, egyéni kiállítások mentén teszi”

– mondta Salamon Júlia.

Idén is jelen lesz a Bloomsdayen őex. Ragnar Almqvist, Írország nagykövete, és lesznek új pólók is, amelyeket a Tourinform irodában lehet megtekinteni, előrendelni pedig az info_KUKAC_logodepo_PONT_hu e-mail címen lehet, a méret, a szín és egyéb részletek megadásával. Az esemény médiatámogatója a Nyugat.hu, ennek keretében pedig szombaton 15 órától egy közéleti beszélgetés is lesz a Schrammel-gyűjtemény udvarán, amelynek házigazdája főszerkesztőnk, Roznár Gyöngyi lesz.

2026. június 12., péntek

14.00
Megnyitó
Helyszín: Fő tér, Joyce-szobor
A nyitóeseményen részt vesz őex. Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete

14.30
Pecsételés, Murális műhely alkotásainak átadása
Helyszín: Fő tér – Bejczy utca – Thököly u.
James Earley (Írország) Helyszín: Fő tér 39. parkoló
Szántó István (Magyarország) Helyszín: Thököly u. 30.

15.00
Ulysses Udvar megnyitása
Helyszín: Göncz Árpád tér

15.15
Bloomlandia zászlójának felvonása, sörcsapolás
Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola előtti tér

16.00
Kontor Enikő keramikusművész – kiállításmegnyitó
Helyszín: Életünk Irodalmi Színpad – Schrammel-gyűjtemény

16.00–20.00
Gyökeres élmények – közös alkotás kicsiknek és nagyoknak...
Helyszín: Göncz Árpád tér
Művészeti vezetők: Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákjai

17.00
Masszi Bálint kötetbemutató
Helyszín: Életünk Irodalmi Színpad – Schrammel-gyűjtemény

18.00
Újra elvadulni – csoportos tárlat a Westwerk Egyesület szervezésében
Helyszín: Szombathelyi Képtár
Kurátor: Baki Orsolya, Farkas Imre képzőművész
A kiállítást támogatja: NKA, SZMJV Önkormányzata

18.00
Culture Cuvée
Helyszín: Nagyszínpad – Rákóczi F. u.

19.00
Szinyova Gergő: Manapság, érzések – az Új Irokéz Galéria kiállításmegnyitója
Helyszín: Új Irokéz Galéria

19.00
Céllövölde – báb-performance a PUK Csoport előadásában
Helyszín: Bohém Club

19.30
Yes Mom Tribute Zenekar
Helyszín: Nagyszínpad – Rákóczi F. u.

21.30
Moriones
Helyszín: Nagyszínpad – Rákóczi F. u.

21.30 Fényfestés – FényHangÁr
Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola és Zsinagóga

23.00
Napközi Spot – helyi DJ-k szettjei
Helyszín: Rákóczi F. u. – Grund Pub kitelepülés Kísérőprogram:
8.00–14.00
BB – Bloomsday Brunch: Dublin Breakfast Sandwich
Helyszín: Modam Specialty Coffee
(elérhető június 9-12. között nyitvatartási időben)

15.00–20.00
Ulysses Udvar – Civil Művész Udvar
Helyszín: Göncz Árpád tér
A végtelenített kulcslyuk és a Möbius-szalag Projekt
Helyszín: Rákóczi F. u.

Kísérőprogram:
Szombathelyi Irodalmi Stand
Helyszín: Rákóczi F. u.
Gasztroutca
Helyszín: Rákóczi F. u.
Ajtók Projekt
Helyszín: Rákóczi F. u.

2026. június 13., szombat

10.00
Joyce Irodalmi Club
Helyszín: Életünk Irodalmi Színpad – Schrammel-gyűjtemény

14.00
Hogyan olvassuk a Ulyssest? Beszélgetés Keresztes Balázs irodalom-történésszel, a Négy Fal Között Olvasókör alapítójával
Helyszín: Életünk Irodalmi Színpad – Schrammel-gyűjtemény

14.00–20.00
Ulysses Udvar – Civil Művész Udvar
Helyszín: Göncz Árpád tér

14.00
Murális séta a Murális Műhely alkotásaihoz
Helyszín: Belváros helyszínei

15.00
Vadonvégi beszélgetések – Élőlény és környezete előadássorozat a Westwerk Egyesület szervezésében
Helyszín: Szombathelyi Képtár
Támogatja az NKA.

15.00 A politika és a művészet viszonya – közéleti beszélgetés a Nyugat.hu és a Bloomsday együttműködésében Házigazda: Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője

15.30
Életünk 2026/2 (nyár) lapszámbemutató Kemény Istvánnal és az újraszervezett Írottkő Stúdió ifjúsági melléklet szerzőivel
Helyszín: Életünk Irodalmi Színpad – Schrammel-gyűjtemény

16.30
Merre tovább, magyar kultúra?
A HaBár - Szellemi kocsmatúra legújabb beszélgetésében a magyar kultúra és közbeszéd helyzetéről.
Helyszín: Életünk Irodalmi Színpad – Schrammel-gyűjtemény

16.30
Egymást formáljuk – A Leopold Bloom Művészeti Alapítvány gyűjteményének kiállításmegnyitója
Helyszín: Szombathelyi Képtár
A kiállítás 2026. 08. 03-ig látogatható.
Kurátor: Kollár Dalma Eszter
Arculat: Kazsik Marcell
Külön köszönet: Maurice Ward Art Handling

16.00–20.00
Gyökeres élmények – közös alkotás kicsiknek és nagyoknak...
Helyszín: Göncz Árpád tér
Művészeti vezetők: Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákjai

17.30
Szombathelyi emberek – zenés irodalmi előadás
Helyszín: Életünk Irodalmi Színpad – Schrammel-gyűjtemény

19.00
Kugler
Helyszín: Nagyszínpad – Rákóczi F. u.

19.00-24.00
Leopold Bloom együtt bulizik a Hegedüs családdal – a PUK Csoport zenés programja
Helyszín: Bohém

20.00
Horváth Zsombor & Friends
Helyszín: Nagyszínpad – Rákóczi F. u.

21.30
Fényfestés – FényHangÁr
Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola és Zsinagóga 22.00
Bongor
Helyszín: Nagyszínpad – Rákóczi F. u. 23.30
Napközi Spot – helyi DJ-k house szettjei
Helyszín: Rákóczi F. u. – Grund Pub kitelepülés

Kísérőprogram:
A végtelenített kulcslyuk és a Möbius-szalag Projekt
Helyszín: Rákóczi F. u.
Szombathelyi Irodalmi Stand
Helyszín: Rákóczi F. u.
Gasztroutca
Helyszín: Rákóczi F. u.
Ajtók Projekt
Helyszín: Rákóczi F. u.

2026. június 14., vasárnap

13.00
Sátántangó – filmvetítés
Helyszín: AGORA–Savaria Filmszínház

18.00
Ungár Péter könyvbemutató
Helyszín: Szimfónia Kávézó

2026. június 15., hétfő

17.30
Pódiumbeszélgetés és felolvasás Szendrői Csabával
Helyszín: Szimfónia Kávézó

2026. június 16., kedd

7.00
Írottkő Stúdió / Bloomsday performansz
Helyszín: Szombathelyi Vasútállomás

17.50
Írottkő Stúdió / Bloomsday performansz a záróeseményen
Helyszín: Szombathelyi Vasútállomás

18.00
Bloomsday záróesemény
Helyszín: Fő tér, Joyce-szobor

18.30
Pecsételés, Bloomlandia zászlójának levonása
Helyszín: Fő tér – Zeneiskola

19.15
Fehér Renátó: A merénylők fénykora – könyvbemutató
Helyszín: Szimfónia Kávézó


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra