Czeglédy Csaba őrizetbe vételekor azonnal beindult a goebbelsi propaganda, így a közvélemény tudatába injektáltak szerint a szombathelyi ügyvéd egy MSZP-s Gyurcsány-ember, s ekként nyilván súlyos bűnöző. Kevéssé ismert azonban, hogy Czeglédy a szegények és civilek ügyvédje.
Sebestyén Eszter publicista, közíró, a Ligetvédő Mozgalom társalapítója az Amerikai Népszavában nemrég egy hosszabb írást közölt a Czeglédy-ügyről. Ismerteti azokat az okokat, amelyek szerinte a letartóztatásához vezettek, s azt is, hogy szerintemilyen mechanizmus szerint próbálják meg végrehajtani rajta a karaktergyilkosságot.
Írásának címe: Ki védi meg Czeglédy Csabát? Most ebből közlünk néhány részletet.
Mi is az a Czeglédy-ügy?
Mint ismeretes, a Csongrád Megyei NAV Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói azonos időpontban több helyszínen – Makón, Szombathelyen, Sümegen, Budapesten, Csabrendeken – tartottak házkutatást, és kezdetben hat embert vettek őrizetbe, majd költségvetési csalás miatt gyanúsították meg őket. A gyanú szerint Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást a terheltek. Az idén június 13-i, hajnali rajtaütés és őrizetbe vétel után két nappal elrendelték az előzetes letartóztatást.
Azóta egyrészt folyamatosan hosszabbítanak, másrészt szaporodik az őrizetesek, majd később előzetesek száma. Nyilván azért, mert december 15-én ismét lejár az ügyészi hosszabbítás, és ezért praktikus volna, ha vakolna valaki Czeglédyre. Talán nem is véletlen, hogy a legutóbb őrizetbe vett, majd előzetesbe pakolt, pusztán adminisztratív munkatársak mind kisgyerekes családanyák. Ketten közülük, munkakörüknél fogva aligha tudtak volna részt venni a feltételezett csalásban, de feltehetően könnyebben megtörhetők a családban betöltött szerepük miatt.
Az ügy körülményei
Czeglédy cége 10 éve folyamatos NAV-ellenőrzés mellett végzi tevékenységét, ám ez idő alatt egyetlen olyan hatósági határozat sem született, amely jelen eljárást alátámasztaná.
július 29-én indult nyomozás költségvetési csalás miatt, ám két évig sem tanúmeghallgatások, sem egyéb – hétköznapokban használatos – nyomozati cselekmény nem történt.
június 13-án a NAV nyomozói házkutatást tartottak, és őrizetbe vették Czeglédy Csabát, valamint ugyanebben az időben országszerte több társát.
Az ügyvéd lakása egyben a Kamaránál bejegyzett aliroda, így a házkutatásnak két feltétele adódik: bírói engedélyhez és ügyészi jelenléthez kötött. Ezek a feltételek valószínűleg nem teljesültek.
Az őrizetbe vétel után két nappal – ami egybeesik a letartóztatás napjával – éppen le akarta leplezni a közgyűlésben a város korrupciós ügyeit.
A cég székhelye Szombathely, telephelye Szombathely és Budapest, mégis a Csongrád megyei Bűnügyi Igazgatóság intézkedett. Eljárásjogilag azért, mert az ÁFA és SZJA meg nem fizetésével gyanúba keveredő alvállalkozó makói illetőségű, és ez jogalapot adott arra, hogy az ottani ügyészség felügyelje a nyomozást.
A június közepén elrendelt előzetes ellenére Czeglédyt csak szeptemberben hallgatták meg először.
Az előzetes letartóztatás feltételei: fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye; feltételezhető, hogy bizonyítékokat akar megsemmisíteni, vagy tanúkat akar befolyásolni/megfélemlíteni, bűnismétlés. (Bővebben lásd lejjebb: “Mi az előzetes letartóztatás?”)
Az előzetes állandó hosszabbításának indoka Czeglédyék esetében: a büntetési tétel olyan magas, hogy ez önmagában megalapozza a fogvatartást.
A Büntetőeljárási törvény passzusai szerint: az előzetesnek indokoltnak kell lennie; törekednie kell arra, hogy a lehető legrövidebb ideig tartson. (Bővebben lásd lejjebb: “Mit ír a Büntetőeljárási törvény az indokoltságról?”)
Az Európai Bíróság (EJEB) joggyakorlata szerint: többször hoztak olyan ítéletet, ami szerint Magyarországon (és más országokban is) „színvonalasabb indokolásának” kellene lennie az előzetes letartóztatásoknak. (Bővebben lásd itt.)
Mivel az ügyvéd az esedékes kifizetés napján nem tartózkodott Magyarországon, előre utalt. Jogi terminussal élve, az elvártnál gondosabb volt a magatartása. A több ezerből pusztán tíz körüli egyént nem fizettek ki, és azért nem, mert éppen a kifizetés napján zárolta a NAV a számlát.
A nem kifizetetteket tehát nem Czeglédy, hanem az államhatalom – abszurd módon – gazdasági miniszterhez rendelt karhatalma nem fizette ki, egész pontosan akadályozta meg a kifizetést.
Ki Czeglédy Csaba?
Elsősorban a szegények és civilek ügyvédje. Czeglédy alacsony társadalmi környezetből származik, az egyetemi tanulmányait többször meg kellett szakítania, hogy megélhetését biztosítsa. Jelenleg is lakótelepen él, s megjegyzendő, hogy a feltételezett óriási költségvetési csalás miatt tartott házkutatás is abban a panelházi lakásban folyt, ahol az ügyvéd felnőtt, és jelenleg is él. Czeglédy nemcsak létformáját tekintve nem tud/akar elszakadni gyökereitől, hanem számos „telepi”, környékbéli ismerősét védi ingyen, ahogy a jogállami keretekért küzdő civilek tömegét sem azért védi, hogy bankszámláját hizlalja.
Mondani sem kell, hogy ezzel együtt nem lehet hamisnak nevezni azokat az állításokat, hogy ellenzéki politikusokat és civil ellenállókat is védelmébe vesz (a Szabadság téri aktivistáknak is sorra nyerte a pereket, akiket szintén elhivatottságból védett), na, de valahol érthető, hogy egy nélkülözésben felcseperedő egyén a baloldalon köt ki. Szülővárosában fontos politikai szerepet tölt be, az országos politikában sosem nyilvánult meg a frontvonalban, de fontos háttérember. Bár jelenleg eléggé úgy fest, hogy a kétes jogi aktusok által szándéka ellenére sikerült médiaszemélyiséget faragni belőle.
És igen: az ügyvéd múltjához tartozik a felfüggesztett büntetése (a Rébusz Iskolaszövetkezetben elkövetett cselekmény miatt jogerősen 1 év 4 hónap felfüggesztettre ítélték); és az is, hogy egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet Czeglédy által bérelt széfjéből a sajtó szerint.
Ezekre ugyanakkor van ésszerű magyarázat. Elsősorban az, hogy ezeknek az eseteknek a propaganda általi tálalása éppen megelőzi a teljesen más ügyben elrendelt házkutatást és őrizetbe vételt. Másodsorban akad jogi annotáció is. A nyomozás fogalmából és természetéből adódóan nyomozóhatóságot felügyelő szervnek, elvileg tudnia kell, hogy a széf két személy nevén volt, és azt nem Czeglédy érdekében nyitották. Ez alapján – vagy másként szólva – pedig elmondható, hogy az ügyészség tudja, kinek az érdekében nyitották.
Miért kellett kivonni a forgalomból az ügyvédet?
A goebbelsi propaganda eltalált egy olyan személyt, akivel
egyszerre két ellenzéki pártot is lejárathat országosan
fel lehet tolni a témát az erősödő Gyurcsányra
tovább lehet vele aprózni az elemi részecskéire esett MSZP-t
le lehet vele járatni a szombathelyi MSZP–Együtt–DK–Éljen Szombathely! választási szövetséget, ami szembemegy Hende Csaba volt katonaminiszter helyi érdekeltségével, bővebben lásd például itt
ki lehet húzni a talajt a jogállamiságért küzdő civilek talpa alól, mert így elakadnak a Czeglédy által képviselt peres ügyeik
Kényes ügyek jogi képviselője
Nyakó István képviselője, a baloldali politikus kopaszokkal folytatott ádáz harcában, ami onnan ered, hogy megakadályozták őt abban, hogy a Nemzeti Választási Irodánál leadja népszavazási kezdeményezését. Az ügyről: Nyakó feljelentést tett a választás rendjének megsértése miatt, az ügyet sikeresen felderítették (név szerint beazonosították az elkövetőket), az eljárást mégis megszüntették bűncselekmény hiányában. Ez pedig azt jelenti, hogy a rendőrség szerint köztörvényes bűncselekmény nem történt. Ezért a baloldali politikus magánindítvánnyal élt, amely eljárásban szintén nem sikerült megtalálni az ügy sértettjét, ezennel a bíróságnak. Így Nyakó pótmagánvádló, december 10-én lesz a tárgyalása.
Az Altus Zrt. vezetőjének, Dobrev Klárának az ügyvédje.
Választások jogsértéseiben számos választási csalás gyanújának benyújtója.
Orbán, Lázár, Rogán, Deutsch elleni személyiségi jogi perek elindítója.
Az összes, a jogállamiságért és a történelemhamisítás ellen küzdő Szabadság téri civilnek megnyerte az ügyét.
A tao-pénzek nyilvánossá tétele melletti ügyek képviselője.
Mészáros Lőrinc feljelentője, közérdekű adattal visszaélés alapos gyanúja miatt (FUNA).
A teljes cikket itt olvashatják
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.