A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat az ellen a 30-as éveiben lévő férfi és nő ellen, akik a vád szerint 2017 augusztusában az egyik illatszereket is árusító üzlethálózat boltjait járták végig országszerte, és azokból márkás illatszereket loptak el 1,5 millió forint értékben.
A vád szerint a munkanélküli vádlottak élettársak, akik 2017 augusztusában megállapodtak abban, hogy megélhetésüket részben azzal biztosítják, hogy az egyik illatszereket is árusító üzlethálózatnak az ország különböző városaiban lévő üzleteiből lopnak el márkás parfümöket és egyéb szépségápolási cikkeket, majd azokat a bolti vételár 60%-áért értékesítik.
A vádlottak egy prémium-kategóriájú autóval járták be az országot, és az üzletlánc tatabányai, soproni, budapesti, hatvani, miskolci és szombathelyi drogériáiból eltulajdonítottak összesen mintegy 1,5 millió forint értékű parfümöt és egyéb kozmetikai cikket úgy, hogy egyikük a kosarába rakta a kiválasztott illatszereket, majd az üzletek különböző részein a társa kicsomagolta és kivette azokat az áruvédelmi eszközzel ellátott dobozukból és a termékeket a táskájába rejtette, majd fizetés nélkül távoztak.
Az ellopott kozmetikumokat budapesti albérletükbe vitték, és azokat értékesítették.
A bűncselekmény sorozatot addig folytatták, míg Szombathelyen az üzlet biztonsági őre tetten érte őket.
A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakat folytatólagosan, nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, és velük szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.