Péntek délelőttre újabb sajtótájékoztatót hívott össze a szombathelyi Fidesz, melynek nem túl meglepő módon még mindig az az 1 milliárd 205 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési támogatás volt a témája, amit másfél héttel ezelőtt jelentett be Hende Csaba.
Hende bejelentett: több mint 1 milliárd forint jön szombathelyi fejlesztésekre 2021. July 07. 15:42 Azóta megy a politikai adok-kapok a pártok között, hol arról, hogy melyik hidat is kellene felújítani, hol pedig arról, hogy ki az alkalmatlanabb a város ügyeinek intézésére.
„Kezdhetném úgy is, hogy Nemény András a gyurcsányi útra lépett, miközben Hende Csaba láthatóan sikereket ér el a városfejlesztéssel kapcsolatban és forrásokat hoz Szombathelyre. A baloldali városvezetés mást sem csinál, mint folyamatosan ferdít és hazugságokat állít” – indította a sajtótájékoztatót Illés Károly frakcióvezető.
Aztán elkezdte azt ecsetelni, hogy mi mindenről hazudoztak eddig. Például arról, hogy Hende nem hozott semmi pénzt Szombathelynek, aztán arról, hogy nem jelent meg a többlettámogatásról szóló rendelet, na meg ott van Nemény András polgármester egy korábbi nyilatkozata is arról, hogy az elmúlt 7 éves fejlesztési ciklusban biztosan nem érkezett Szombathelyre 200 milliárd forint.
Azt mondja, a valóság az, hogy ebben az időszakban soha nem látott mértékben fejlődött Szombathely, ez a 200 milliárd forint tehát is jól látható és kézzel is fogható. Szerinte az egyik legjelentősebb az M86-os fejlesztése volt, de ott van a Haladás Sportkomlexum, a vásárcsarnok, a Szent Márton és a Berzsenyi tér, temérdek óvoda, bölcsőde és iskola, valamint a Markusovszky kórházra is sokat költöttek ebből a pénzből.
„Ezzel szemben a baloldali városvezetés ahelyett, hogy fejlesztési forrásokat hozna Szombathelyre, láthatóan a gyurcsányi útra lépett” – ismétli el újra. „Tudjuk nagyon jól, hogy a bukott miniszterelnök elismerte már, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este, költségvetési számokat módosítottak, folyamatosan átverték a választópolgárokat.”
Majd elkezdte sorolni azokat a baloldali botránypolitikusokat, akiket idehoztak: Gyurcsány, Dobrev, Karácsony, Kunhalmi, Márki-Zay, Pálinkás és heti szinten itt van nagy szövetségesük, Ungár Péter is, aki szintén folyamatosan hazudozik.
Végül pedig visszakanyarodtunk Hende Csabához, aki a baloldali politikai cirkusz közepette is újabb fejlesztésekkel kapcsolatban intézkedik, hiszen bejelentette a „Szombathely 300” stratégiát, melynek hála újabb 300 milliárd forintot meghaladó forrást kaphat Szombathely az elkövetkezendő 7 éves ciklusban.