Május elseje a szeretet ünnepe. Talán még emlékeznek arra az úriemberre, akinek nyilatkozata már szállóigévé vált, és amelynek további részleteit most nem idéznénk.
Az viszont biztos, hogy nem telt unalmasan az a bizonyos szeretetünnep (vagy mi) az elmúlt négy napban. Amellett, hogy jutott egy kis balhé
Taxisra támadtak Szombathelyen, majd nem várt fordulatot vettek az események 2023. May 01. 07:59 is a hétvégére, az épp felújítás alatt lévő
Nemsokára elkészül a szombathelyi Emlékmű környéke 2023. April 30. 06:50 felszabadulási emlékmű (és környéke) teljesen megtelt élettel.
Pedig nem indult fényesen a dolog. Tapasztalataink
Jók a programok, csak az ember kevés – ilyennek láttuk a szombathelyi majális „nulladik” napját 2023. April 29. 07:29 szerint a „nulladik” napon, pénteken nem nagyon volt érdeklődő. Mondjuk ez részben annak is köszönhető, hogy még maguk az árusok sem álltak teljesen készen a nyitásra.
Hétvégére viszont változott a helyzet, ami aztán hétfőre, vagyis a munkaszüneti napra is kitartott.
Ez részben a programoknak volt köszönhető. Délelőtt például elültették a fiatalok fáját, amire a korosztály képviselői különböző üzeneteket is akaszthattak. Ezen egyébként szerkesztőségünk is hagyott egy üzenetet.
Az igazi buli viszont csak kora este indult be. Hat órától például színpadra lépett kollégánk zenekara, az Elvilution is. Őket este nyolctól a Mokka követte.
A majálisra persze nemcsak a koncertek miatt látogattak ki sokan. A jó idő miatt többen hoztak magukkal pokrócot és települtek le a domb környékén, hogy onnan figyeljék az eseményeket. Arról persze nem is beszélve, hogy a különböző extrém játékok környékén megannyi gyereket lehetett látni.
Aztán ahogy közeledett az este, a buli szép lassan véget ért. Bár a zenekarok még ezerrel tomboltak, este hét óra tájékában több árus is úgy döntött, elkezdi összepakolni a portékáját, és befejezi a majálisozást. De nemcsak ők, az emberek is elkezdtek ekkortájt hazamenni, hétfőn ugyanis nemcsak a rendezvény, de a hosszú hétvége is véget ért.