Budapest, 2020. július 24., péntek (MTI) - Ingatlanos bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Dunántúlon - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a bűnszervezet egy bonyolult, több offshore hátterű taggal is rendelkező céghálózatot hozott létre költségvetési csalásra. Érdekeltségi körön belül, színlelt szerződésekkel adták-vették az ingatlanokat jóval a piaci ár alatt, de eltitkolták, illetve fiktív költségszámlákkal csökkentették a lakások, üzletek, garázsok, valamint két munkásszálló bérbeadásból származó óriási bevételeiket is - ismertették.
Mint írták: a bűnbanda felszámolására szervezett akcióban a NAV nyomozói, a MERKUR Bevetési Egység, informatikus szakemberek és járőrök támogatásával csaknem 50 helyszínen kutattak egyszerre, több tanút és gyanúsítottat is kihallgattak. A szervezet luxuskörülmények között élő vezetőitől festményeket, elektromos hajót és nagy értékű autókat foglaltak le, bankszámlákat, ingatlanokat vettek zár alá másfél milliárd forint értékben.
A nyomozás bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik, a szervezet vezetői - ha bűnösségük bebizonyosodik - 16 évet is kaphatnak - olvasható a közleményben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!